RETRO RÁDIÓ

Joe Biden elfoglalná az amerikai Legfelsőbb Bíróságot, sokan a jogállam végéről beszélnek

Joe Biden elfoglalná az amerikai Legfelsőbb Bíróságot, sokan a jogállam végéről beszélnek
Gaál józsef
Szerző
Gaál józsef
Létrehozva2021. 04. 16. 07:56

A Fehér Ház és a Kongresszus mindkét házának meghódítása után, most a Legfelsőbb Bíróságban kíván „többséget” szerezni az amerikai baloldal. A 160 éve érintetlenül működő kilencfős testületet egy törvénymódosítás segítségével négy új liberális bírával duzzasztanák fel a demokraták, hogy Biden radikálisan baloldali reformterveit jogi úton se lehessen ellehetetleníteni. Szakértők szerint ez a húzás az amerikai jogállam lassú, de biztos leépüléséhez vezethet.

Magyar idő szerint szerda délelőtt 4 demokrata párti képviselő bejelentette, hogy olyan törvénymódosítást fognak benyújtani a szövetségi szenátusban, mely négy fővel megnövelné a jelenleg konzervatív többségű amerikai Legfelsőbb Bíróság tagjainak számát. A kilenc fős testületbe újonnan bekerülő bírákat minden esetben a regnáló elnök jelöli ki, tehát a szóban forgó plusz négy főről személyesen Joe Biden dönthetne, aki így a saját érdekeinek megfelelően alakíthatná át az amerikai igazságszolgáltatás csúcsszervét – írja a Guardian internetes kiadása.

Fontos megjegyezni, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztás során Donald Trump korábbi amerikai elnök számos alkalommal kijelentette, hogy a Demokrata Párt és Joe Biden azonnal nekiáll majd a legfelsőbb bíróság bekebelezésének, ha hatalomra kerülnek, ugyanis jelenleg 6-3 aranyban többségben vannak a testületben a konzervatív bírák, akik megakadályozhatják a Biden-adminisztráció radikálisan baloldali reformkísérleteit. (Trump egyébként az elnöklése alatt három konzervatív bírát nevezett ki alkotmányos keretek között, amivel erősen jobbra billent a Legfelsőbb Bíróság szellemisége.)

Nos, Trump elnök jóslata most beigazolódni látszik, ugyanis Ed Markey, Jerrold Nadler, Hank Johnson és Mondaire Jones demokrata párti képviselők bejelentették, hogy hamarosan bemutatják azt a törvénytervezetet, amivel kilencről tizenháromra bővítenék a bírák számát. Joe Biden a kérdés tanulmányozására egyébként még a múlt héten külön bizottságot jelölt ki, tehát az elnöknek minden bizonnyal hasonló elképzelései vannak a Legfelsőbb Bíróság jövőjével kapcsolatban, mint a szenátusban ülő párttársainak.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság épület Washingtonban. (Forrás: Wikipedia)

A 160 éve érintetlenül működő Legfelsőbb Bíróság átalakításának meglehetősen alacsony a társadalmi támogatottsága, Joe Biden valami furcsa és megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis ragaszkodik az elképzeléshez. A New York Times szerint azért, mert bizonyos aktivisták, lobbisták és érdekcsoportok részéről nyomás helyeződik rá.

A bíróság kibővítésének tervét a republikánusok egyhangúan ellenzik, de még a demokrata politikusok közül is volt, aki kritikát fogalmaztak meg meg a döntéssel kapcsolatban. Bernie Sanders vermonti szenátor például arra figyelmeztetett, hogyha ezt a párttársai meglépik, akkor „nem lesz megállás, a következő alkalommal, amikor a republikánusok hatalomra jutnak, ők is ugyanígy járnak majd el.”

A szenátus republikánus párti frakcióvezetője, Mitch McConnell szerint a bíróság kibővítésének gondolata „közvetlen támadás a nemzet független igazságszolgáltatása ellen, és egyúttal a szélsőbaloldali Biden-kormányzat befolyásszerzésének újabb jele.”

A tervezettel kapcsolatban még a Legfelsőbb Bíróság egyik liberális bírája, Stephen Breyer is kritikusan fogalmazott egy Harvard egyetemen elmondott beszédében:

„A bíróság bővítése aláássa az abba vetett, és magába a joguralomba vetett bizalmat, ami szükségszerűen a bíróság hatalmának és a fékek és ellensúlyok rendszerének rombolásához vezet majd.”

Arról nem is beszélve, hogy a Legfelsőbb Bíróság tavaly szeptemberben elhunyt liberális tagja, Ruth Bader Ginsburg is a bíróság kibővítésének veszélyeire figyelmeztetett korábban, mondván, a „bíróság pártossá tétele veszélyes, és ez a folyamat csak újra és újra megismétlődne.” (Ginsburgöt a meleg- és nőjogok egyik élharcosaként és a liberálisok ikonjaként tartották számon.)

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság kilenc tagja. Piros karikában a konzervatívnak, kék karikában pedig a liberálisnak tartott bírák.

Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága (Supreme Court of the United States, gyakori betűszóval: SCOTUS) az USA legfelső szintű fellebbviteli bírósága, amely egyben az alkotmánybírósági funkciót is ellátja. A bíróság a szövetségi igazságszolgáltatási rendszer része, de határozataiban felülbírálhatja az egyes államok bíróságainak döntéseit is. Az alkotmány nem írja elő a Legfelsőbb Bíróság bíráinak számát. A bíróság tagjait az elnök nevezi ki, de tisztüket csak a szenátus jóváhagyásával foglalhatják el. A bírák kinevezése élethosszig tart; őket tisztségükből csak akkor lehet elmozdítani, ha valamilyen bűncselekményt vagy kihágást követnek el, és akkor is csak kongresszusi vádeljárás révén. A legfelsőbb bíróság az 1869-es bírósági törvény értelmében kilencfős. Ennek a megváltoztatására utoljára a történelem egyik legnagyobb hatású demokrata elnöke, Franklin D. Roosevelt tett kísérletet 1937-ben, mivel a testület rendszeresen megsemmisítette a kormányfő rendeleteit, akadályozva ezzel a New Deal nevű gazdaságpolitikáját. Roosevelt reformcsomagjának értelmében a legkevesebb 10 éve bíráskodó és 70 év feletti bírák esetében lehetőséget adott volna arra az elnöknek, hogy az idős kollégák mellé újabb bírákat nevezhessen ki. A kilenc tagból álló testületen belül csak három bírát tartottak akkor az elnök hívének, négyet pedig a kritikusának, tehát két új tag kinevezése már megváltoztatta volna „a testület karakterét”. A bíróság kibővítéséről szóló reform végül elbukott, mivel a demokrata többségi szenátus egyik háza sem támogatta azt. A Szenátus Jogi Bizottsága akkor „az alkotmányos alapelvekre különösen veszélyes, precedens nélküli beavatkozásnak” minősítette Roosevelt ötletét.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.