Létrehozva: 2021.03.08.

„Remegtem, amikor megláttam„ – ezt találta a 6 éves kisfiú játék közben

Az édesanya sokkot kapott, amikor meglátta kisfiánál azt, amit játék közben talált.

A 6 éves Ollie Meacock nehezen alszik azóta, hogy egy hosszú, éles bozótvágó kést talált, miközben egyik barátjával játszott egy helyi üzlet közelében – írja a Mirror.

Rátámadtak az anyára és gyermekére
Fotó: Pixabay

A 20 centiméteres pengéjű matchetére a bokroknál találtak rá a gyerekek, Ollie édesanyját sokkolta, mikor meglátta náluk a bozótvágót.

„Kint voltunk Ollie egyik barátjával. Megálltunk a boltban innivalóért és némi harapnivalóért„ – mondta az anyuka, Diana Meacock. „A fiam szeret a bokrok között játszani, ahogy a legtöbb gyerek, ezért oda mentek. Néhány másodperccel később láttam, ahogy kifut onnan, idegesnek látszott. Csak annyit mondott, hogy „van ott egy kés”. Nagyon megrémült, ilyesmit csak a Lego játékain látott” – emlékezett vissza az anyuka, aki hozzátette, hogy nemcsak a bozótvágó, hanem annak a tokja is ott hevert a földön.

„Rögtön telefonáltam a rendőrségre, és megkértek, hogy egy papírzsebkendővel vegyem fel és adjam át az üzletnek, ami mellett találtuk, onnan majd elkérik. Remegtem, amikor megláttam, ijesztő élmény volt. Csak akkor tudatosult, mennyire nehéz és milyen veszélyes lehet, mikor felemeltem. Döbbenetes volt.„

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak