Létrehozva: 2021.11.29.

„Innen már nem megyek haza” – koronavírus-áldozatok utolsó mondatai szeretteikhez

Az elengedés mindenki számára nehéz, akkor pedig még inkább, ha egy járvány szakítja szét a családokat.

A koronavírus-járvány az elmúlt években nem csak Magyarországon de világszerte is rengeteg áldozatot követelt. Rengetegen vesztették el családtagjaikat, barátaikat a vírus következtében és sajnálatos módon sokaknak az elbúcsúzásra sem volt lehetősége.

A Liverpoolecho munkatársának sikerült olyan emberekkel beszélnie, akik elvesztették egy vagy több közeli hozzátartozójukat a járvány során. Ők elmondták, hogy mit éreztek és mit mondtak szeretteik az utolsó pillanatokban.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Suzanne: „Borzasztó volt, nem tudtam vele menni, amikor elvitték, azt sem tudtam, mi történik. Ez volt életem legtraumatikusabb élménye, azóta is kísértenek az emlékek. Amikor kórházba került, még nem tudtam, hogy soha többé nem fog onnan kijönni, hogy ez az utolsó pillanat, amikor láthatom, azóta sem tudtam feldolgozni azt, ami történt”

Ann: „Miután két órát vártunk a sürgősségin, az orvos azt mondta anyukámnak, hogy be kell feküdnie a kórházba. Anya utálta a kórházakat. Ott ültem mellette és sírva könyörgött, hogy ne kelljen befeküdnie, hogy vigyem őt haza, de nem volt más választásom.”

Sonal: „A mentősök azt mondták, hogy be kell mennie a kórházba, hogy rendesen megvizsgálják. Apa ragaszkodott hozzá, hogy ő vezessen, de én nem engedtem, kiraktam a bejáratnál, ő vitt egy palack vizet, a telefonját, a pénztárcáját és bement. Négy hónap múlva holtan láttam már csak viszont. Így ért véget az élete.”

Margaret: „Anyukám nagyon nem akart bemenni a kórházba, de azt mondták az orvosok, hogy muszáj neki. Ott álltam az ajtóban és ő könyörgött nekem, hogy ne hagyjam ott. 91 éves volt már, de mindent értett, nem volt demens vagy ilyesmi. Teljesen kikészült, amikor elvitték a kórházba, azt ordította nekem, hogy: ”Margaret, ne hagyj itt, mert én már innen soha nem megyek haza„ és tényleg nem jött már haza, ez volt az utolsó mondata hozzám.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre