Létrehozva: 2021.06.17.

Az életét adta a hős édesapa, hogy megmentse mostohalányát

Nem számított, hogy nem tudott úszni, gondolkodás nélkül ugrott a folyóba a kisgyermekért.

Nem mindennap történik ekkora szerencsétlenség egy család életében, mint ami Rezával történt. Az angol Devon városában egy férfi és egy nő, valamint egy kislány sétálgatott az esti órákban a helyi folyó partján.

A kikapcsolódás azonban pillanatok alatt tragédiába torkollott, amikor a mindössze 19 hónapos kisgyermek belepottyant az Erne folyóba. Reza, annak ellenére, hogy nem tudott úszni, azonnal a folyóba vetette magát, hogy megpróbálja megmenteni mostohalányát.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A rendőrséget és a mentősöket is riasztották a balesethez, akik a bajba jutott férfi életét már nem tudták megmenteni. A családfő hősiességének köszönhetően a kislányt időben kórházba szállították. Jelenlegi állapotáról sajnos nem adtak tájékoztatást.

„Reza beugrott és megmentette a lányt, de sajnos magát nem tudta megmenteni, mivel nem tudott úszni. Ez is mutatja, hogy Reza mennyire önzetlen volt, és ezt mindennap megmutatta. Barátnőjét és 19 hónapos kislányát hagyja hátra, valamint rengeteg barátot és kollégát, akik mindannyian családtagként tekintettek rá” – nyilatkozta gyászoló családja.

Lelki társa, a kisgyermek édesanyja egy adománygyűjtő oldalt is létrehozott a hős férfi emlékére, hogy elegendő pénz összegyűljön holttestének az átszállítására az iráni Shirazba, hogy családja mellett nyugodjon békességben – írja a Mirror.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?