Létrehozva: 2020.05.05.

Hihetetlen: a rákot és a koronavírust is legyőzte a hétéves kisfiú

Hihetetlen erővel küzdött ez a kisfiú az életben maradásért.

Gavin Brennan mindössze hétéves, de hosszú ideje nem láthatta saját otthonát és szüleit. Esőként januárban került kórházba limfómájával, amit kemoterápiás módszerrel kezdtek kezelni.

Aztán felütötte a fejét a világjárvány, ami nemcsak, hogy megnehezítette a gyógyulását, de majdnem végzetessé is vált. A kisfiú márciusban megfertőződött a koronavírussal. Az édesanya vette először észre magán a fertőzés tüneteit, majd egyik napról a másikra a kisfiú is belázasodott.

Kórházba kerültek, ahol a tesztelés után haza engedték őket, gyenge tüneteikkel. Azonban a fiú pár nappal később légzési nehézségek miatt visszakerült – írja a Bors.

„Azt hittük, itt a vége és egyedül, mindenkitől elszeparálva fogjuk őt elveszíteni” – mesélte az anyuka.

Majd valami Isteni csoda folytán Gavin egyszerre gyógyult ki mindkét betegségéből. Amikor múlt héten felvette az utolsó kemoterápiás kezelését, azután a koronavírus tesztje is negatív lett. Még maga Gavin is keménynek nevezte az elmúlt hónapot, de most már szüleivel együtt bízik benne, hogy a megpróbáltatásai egy időre véget értek.

Ráadásul a 7 éves kisfiú nemrég ünnepelte a születésnapját, aminek alkalmából Dedham város mind a 25 ezer lakosa felköszöntötte.

Persze különleges módon, az utcájában, kocsik, tűzoltók és rendőrautók is felvonultak, amit kitörő örömmel fogadott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek