Létrehozva: 2019.11.14.

„Fuldoklunk” – három nő halt meg a Murány folyóban, ez volt az utolsó hívás

A nők menhelyi kutyákat próbáltak megmenteni az áradástól, de mindannyian a folyóba vesztek.

Peter Pellegrini szlovák kormányfő csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy mindhárom nő életét vesztette, akiket szerdán az esti órákban elsodorta a megáradt folyó Nagyrőcén – írja a Paraméter.

A kormányfő hozzátette, az információt már megerősítették a hatóságok. Az áldozatok egy menhely kutyáit igyekeztek menteni, amikor elsodorta őket a Murány folyó erős áramlata. Az egyikük holttestét röviddel 21 óra előtt találták meg a rendőrök.

A kutyák a közeli menhelyről származtak, amelyet elárasztott a megáradt folyó.

A szerencsétlenül járt önkéntesek a jelek szerint eltévedtek az autójukkal, a vízbe hajtottak, és bár sikerült kijutniuk a járműből, az áradás elsodorta őket. „Fuldoklunk” – ezt mondta egyikük a telefonba, akinek még sikerült a 112-es segélyhívót tárcsáznia, majd a hívás meg is szakadt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya