Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.08.25.

Franciaország véletlenül „kimentett” 5 iszlamistát Afganisztánból, Párizsba vitték őket

Az elhárítás csak Franciaországban jött rá, hogy kiket sikerült Európa szállítaniuk.

A tálibok afganisztáni hatalomátvétele következtében a NATO-csapatok már csak a kabuli repteret tarják ellenőrzésük alatt, hogy azon keresztül szállíthassák haza a nyugati állampolgárokat a káoszba süllyedt közép-ázsiai országból. A mentési munkálatok meglehetősen zűrzavarosak, ezért is fordulhatott elő, hogy a francia hadsereg véletlenül kimentett és Párizsba szállított 5 olyan afgán állampolgárt, akik – közvetlenül vagy közvetett módon – kapcsolatban állnak az iszlamista tálibokkalírja a Le Monde internetes kiadása.

Francia sajtóbeszámolók szerint az iszlamista kapcsolatokkal rendelkező afgánok augusztus 18-án, szerdán szálltak fel Kabulból egy Párizsba tartó katonai csapatszállító fedélzetén. A múltjukról ekkor még semmit sem lehetett tudni, azonban a belbiztonsági főigazgatóság (DGSI) meghallgatását követően „egyedi adminisztratív ellenőrzési és felügyeleti intézkedés” alá vonták őket a terrorizmusellenes törvények (MICAS) alapján. Ez magyarra fordítva lényegében annyit jelent, hogy az érintettek szabad emberként élhetnek Franciaországban, de a terrorelhárítás aktív megfigyelés alatt fogja tartani őket.

A Sud Ouest hírportálon értesülései szerint a francia elhárítás az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban végezte a kimenekített afgánok kihallgatását, majd innen szállították őket Párizsba a kabuli reptéren uralkodó helyzet miatt.

A belügyminisztérium azt követően indított átfogó vizsgálatot az ügyben, hogy az egyik Párizsba szállított, iszlamista kapcsolatokkal gyanúsított fiatalember beismerte, hogy fegyvereket szállított a táliboknak, és fegyveres összecsapásokban is részt vett a közelmúltban. Feltételezések szerint ugyanez a személy a kabuli francia követség mellé felállított tálib ellenőrzőpont parancsnoka volt. Egy másik „kimentett” afgánra azért figyeltek fel a hatóságok, mert többen is automata gépfegyverrel látták Kabul utcáin, miután a tálibok átvették a hatalmat a városban. A maradék három személyt az elhárítás nem gyanúsítja közvetlenül iszlamizmussal, de úgy vélik, kapcsolatban álltak a tálibokkal, ezért megfigyelés alá helyezték őket is.

A kabuli nemzetközi repülőteret elviekben az amerikai és NATO-szövetséges csapatok tarják az ellenőrzésük alatt, a gyakorlatban viszont teljes a káosz.

A Franciaországba „menekített” iszlamisták híre heves reakciókat váltott ki a jobboldali politikusok körében, akik határozottan ellenzik a kormány azon lépését, hogy menedéket nyújtson afgán állampolgároknak. Marine Le Pen, a jobboldali Nemzeti Gyűlés elnöke szerint Franciaország „befogadási kötelezettségét háttérbe kell szorítani, mivel a franciák biztonságánál nincsen fontosabb.”

Xavier Bertrand, a jövőre esedékes francia elnökválasztás republikánus párti jelöltje azt írta a közösségi oldalán, hogy az Emmanuel Macron vezette kormánynak meg kell magyaráznia, „miért nem utasítják ki az országból ezeket a személyeket a lehető leghamarabb”.

A kabuli repteret jelenleg csak nyugati országok katonai repülői használják. Sokan attól félnek, hogy a tálibok föld-levegő rakétákkal fogják lelőni az egyik gépet.

Franciaország mentségére szóljon, hogy nem ők az első európai nemzet, amely tévedésből iszlamistákat „menekített” ki Afganisztánból. Az Egyesült Királyságnak ugyanis egy terrorizmussal vádolt személy sikerült Birminghambe szállítania a közép-ázsiai országból a brit evakuálási program keretében.

Úgy tudni, hogy a kormány által meg nem nevezett fiatal férfi szerepel a „nemzeti repüléstilalmi listán”, melynek célja, hogy megakadályozza az Egyesült Királyságba való bejutást olyan személyek számára, akik fenyegetést jelentenek az nemzetbiztonságra.

A Daily Mail értesülései szerint a brit titkosszolgálatot „egyik pillanatról a másikra” riasztották, miután az említett személy egy katonai repülőgéppel elérte az Egyesült Királyság területét. A kormány nem közölte, hogy az illetőt őrizetbe vették-e. Egyes brit sajtóértesülések további négy hasonló iszlamista beutazási kísérletéről is szólnak.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat

KÜLFÖLD

„Nagyon ijesztő volt” – 2 évesen hall először a siketnek született kislány

KÜLFÖLD

Egy pillanat volt: eltaposta a 2 éves tündéri lányt egy ló

KÜLFÖLD

Két nappal szülés után a temetését kellett szerveznie egy fiatal anyának