Létrehozva: 2020.03.27.

Fekete nap az olaszoknál: 969 halott, 4000-nél is több új beteg

Az eddigi legmagasabb a halottak és továbbra is négyezer felett az új diagnosztizált fertőzöttek száma Olaszországban.

Az eddigi legtöbbel, 969-cel emelkedett Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában, és így 9134-re nőtt a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak a száma – közölte péntek esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma továbbra is négyezer felett van.

Az igazolt fertőzöttek száma 4401 volt az utóbbi egy nap alatt, ami valamivel kevesebb mint a csütörtöki 4492, de több a szerdai 3491-hez képest. A számok folyamatosan ingadoznak: szombattól enyhe, de fokozatos csökkenés volt megfigyelhető, majd újabb emelkedés. Az adatok ingadozásához hozzájárulnak a nem egyenletesen növekvő számban végzett vírustesztek is.

Az „új” elhunytak száma csütörtökön 712 volt a többször javított végleges számítások szerint. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 89 498-t.

Az olasz Közegészségügyi Hivatal (Iss) mérései szerint a járványgörbe már napok óta süllyedésnek indult, de az ország különböző részein más és más fázisban van a fertőzés terjedése.

Március 31-én a gyász jeleként félárbócra eresztik a nemzeti zászlókat az egész országban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: Ukrajna csúnyán hoppon maradt az F-16-osok ügyében + videó

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő