Létrehozva: 2020.09.12.

Fejfájással kezdődött, majd napokkal később meghalt a 13 éves fiú

Egy tóban úszott a tinédzser, ezután kezdődött el a kálváriája.

Felfoghatatlan fájdalomban volt része az amerikai Tanner Lake Wall szüleinek: le kellett kapcsolniuk fiuk életmentő gépeit. A 13 éves fiút agyevő amőba támadta meg, és nem volt esélye a felépülésre.

Tanner egy észak-floridai tóban úszott, akkor ment bele az orrába az amőba, amely azonnal megtámadta az agyszöveteit. A strandolás után nem sokkal Tanner kibírhatatlan fejfájásra panaszkodott, hányt. Szülei azonnal a kórházba rohantak vele, ám az életét már nem sikerült megmenteni. Pár nappal később beállt az agyhalál.

Az agyevő amőba, vagyis a Naegleria fowleri jellemzően édesvizekben (pl. tavakban, folyókban és termálvizekben), valamint a talajban fordul elő. Általában akkor okoz fertőzést, amikor az ember orrán keresztül a szervezetbe szennyezett víz kerül. Miután az amőba az orrba kerül, az agyba jut, ahol primer amőbás meningoecephalitis-t idéz elő, ami rendszerint halálos kimenetelű. Ha valaki szennyezett vizet iszik, akkor azonban nem lesz baja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl