Létrehozva: 2020.02.20.

Fegyveres támadás történt az éjjel Németországban, frissítve

Két helyen is lövöldözés tört ki egy Frankfurt melletti városban, már 11-re emelkedett az áldozatok száma.

Lelőttek nyolc embert a Frankfurt am Main melletti Hanau városban két helyszínen szerda este – közölte a német rendőrség. Csütörtök hajnalban holtan megtalálták a feltételezett tettest az apja otthonában.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

A két támadás egy-egy vízipipabárnál történt. Az első helyszín a városközpontban található, környékbeli tanúk 8-9 lövésről számoltak be. A másik Kesselstadt nyugati kerületben van, ott szintén több lövést lehetett hallani.

A támadásokban öt ember súlyosan, illetve életveszélyesen megsebesült. A rendőrség nagy létszámban, alaposan felfegyverkezve vonult ki és körbezárta a helyszíneket. A levegőben rendőrségi helikopter körözött. A feltételezett tettes nyomába különleges egységek eredtek.

A rendőrség hajnalban közölte, hogy a feltételezett tettest holtan megtalálták az apja lakásában. A lakásban találtak egy kilencedik holttestet is, róla egyelőre nem közöltek információt. A rendőrség feltételezi, hogy más nem vett részt a támadásban.

A Bild című lap információi szerint a kesselstadti vízipipabárnál egy támadó volt. Berontott a bárba, és lőni kezdett a bent lévőkre. Öt fiatal férfit és egy fiatal nőt ölt meg. Az áldozatok kurdok az újság szerint.

A bár tulajdonosának fia úgy nyilatkozott a dpa hírügynökségnek, hogy az áldozatok közül ketten a vendéglátóhely alkalmazottai voltak, de mind az öt halálos áldozatot évek óta ismerte. Sem ő, sem az apja nem tartózkodott a bárban a támadáskor.

Egyelőre semmilyen hírforrás nem adott információt a támadások lehetséges okáról.

Hanau mintegy 100 ezer lakosú, Frankfurttól 20 kilométerre keletre található város

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl