Létrehozva: 2020.08.21.

Esküvői fogadalom helyett csaló vőlegénye szexüzeneteit olvasta fel a menyasszony

A menyasszony úgy gondolta, bosszút áll csaló vőlegényén.

Sokaknak megvalósult tündérmese az esküvőjük napja. Másoknak meg maga a rémálom. Így volt ezzel az a menyasszony is, aki éppen az esküvőjük napján jött rá, szeretett vőlegénye bizony rendszeresen megcsalja.

„Éppen készülődtem a hotelszobában, amikor jelzett a telefonom, hogy üzenetem érkezett. Egy csomó képernyőfotót kaptam egy üzenetváltásról. A vőlegényem és egy másik nő között... A küldő annyit írt hozzá: én nem mennék hozzá. És te?” – emlékezett vissza Casey, aki először le akarta fújni az esküvőt, majd másra gondolt. Bosszút akart állni csalfa vőlegényén.

„A lábaim ólom nehezek voltak, ahogy az oltár felé haladtam az esküvői ruhámban, ami már csak egy jelmez volt. Amikor a vőlegényem rám nézett, láthatta, hogy ez nem egy boldogságtól ragyogó nő, de fogalma sem volt, mi következik” – mesélte.

Amikor odaérkezett a vőlegénye mellé, szembefordult a vendégekkel és elmondta az igazat Alexről.

„Az esküvői fogadalmunk helyett felolvastam minden szexüzenetet, amit egy másik nővel váltott. Alex először elsápadt, majd kirohant a templomból. De én nem fújtam le az esküvőt. Úgy döntöttem, hogy egy őszinteségi bulivá formálom. Nem az az esküvő volt, amiről valaha álmodtam, de pokoli nagyot buliztunk” – mondta a Daily Star szerint.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?