Létrehozva: 2021.10.11.

Emmanuel Macron lopott vakcinaigazolványát próbálta használni, letartóztatták

Egy 19 éves fiú gondolta jó öltetlek visszaélni az államfő egészségügyi adataival.

Letartóztattak és pénzbírságra ítéltek egy francia tinédzsert, aki Emmanuel Macron francia elnök vakcinaigazolványának internetre kiszivárgott adataival próbált meg bejutni egy kórházba - írja a Le Figaro internetes kiadása.

Sajtóbeszámolók szerint az államfő egészségügyi adatait még szeptember 21-én tették közzé hackerek az internet sötét oldalán, azaz a deep weben, ahol rengetegen fértek hozzá a kényes információkhoz. Többek között egy 19 éves francia fiú is, aki október 5-én, szombaton a marseille-i Szent Margit Kórház (Hôpital Sainte Marguerite) főbejáratánál lecsippantotta a Macron vakcinaigazolványához tartozó QR-kódot. Ezt azonnal észlelték a biztonsági őrök, akik némi tétovázás után mégis továbbengedték a srácot.

Nem akartuk tőle megtagadni a belépést, hogy aztán büntetlenül elmehessen. Úgy ítéltük meg, hogy ez a visszaélés túl súlyos. Beengedtük, hogy a rendőröknek könnyebb dolga legyen elkapni„

- fogalmazott a France 3-nak az egészségügyi intézmény biztonsági szolgálatának szóvivője.

[caption id="" align="alignnone" width="1500"] A marseille-i Szent Margit Kórház (Hôpital Sainte Marguerite) főbejárata.[/caption]

Első rendőrségi meghallgatásán a fiú azt mondta, hogy pusztán szórakozásból használta fel Macron egészségügyi adatait. Saját bevallása szerint kíváncsi volt arra, hogy működik-e az államfő QR-kódja, de amúgy semmi dolga nem volt a kórházban. Azért ment oda, mert az volt hozzá a legközelebb.

Vádemelés végül nem történt az ügyben, de a rendőrség komoly pénzbírságot szabott ki arra hivatkozva, hogy a gyanúsított ”a járvány terjedése elleni küzdelem keretében egy harmadik személyhez tartozó egészségügyi okmányt mutatott be egy helyre történő beléptetés ellenőrzése során.„

Tovább lazít Franciaország

Újabb 21 francia megyében megszűnt a maszkviselési kötelezettség hétfőn a tanulók számára az általános iskolákban, ezzel a százból 68-ra emelkedett a zölddel jelölt megyék száma, ahol a kisiskolásoknak már nem kell maszkot viselniük a koronavírus-járvány visszahúzódásának eredményeképpen. A tanulók számára csaknem egy éve volt kötelező a tanárokhoz és az iskolai dolgozókhoz hasonlóan maszkot viselni az oktatási intézmények zárt tereiben. A korlátozás fokozatosan szűnik meg október elejétől azokban a megyékben, ahol a 100 ezer lakosra jutó fertőzöttek száma 50 alá csökkent. Országos átlagban jelenleg ez a szám 43, s egyetlen megyében sem haladja meg a százat, így kiemelten kockázatos, vörössel jelölt övezet már nincsen az országban. Kórházban még 6700 ezer fertőzöttet ápolnak, számuk naponta több mint százzal csökken, közülük 1100-an vannak súlyos állapotban, azaz az intenzív ágyaknak már csak az egyötödét foglalják el koronavírusos fertőzöttek. A napi esetszám átlaga hétről hétre 20-30 százalékkal csökken, jelenleg 4 ezer körül mozog, a pozitív tesztek aránya egy százalék, s péntektől a felnőtteknek csak a receptre felírt teszt marad ingyenes, a 18 éven aluliak számára viszont bármilyen indok esetén ingyenes marad. A társadalombiztosításnak idén eddig 6,2 milliárd euróba kerültek a szűrések, ugyanannyiba, mint az oltási program. A járvány szövődményeiben elhunytak száma 117 ezer, az elmúlt 24 órában a számuk nyolccal emelkedett. Az oltásra jogosult franciák 87 százaléka vette fel eddig legalább az első oltást, 85 százalékuk mindkét adagot, a teljes lakosságra vetítve 75 százalékos az átoltottság.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya