Létrehozva: 2020.04.16.

Elkészült a friss tanulmány: Ennyire veszélyes a 65 év alattiakra a koronavírus

Bár a legnagyobb veszélyben továbbra is az idősek vannak, ez nem azt jelenti, hogy a fiatalok ne kaphatnák el a koronavírus-fertőzést. Egy friss tanulmány azonban most pontos választ adott arra, hogy valójában mekkora az esélye annak, hogy egy 65 év alatti belehaljon a vírusfertőzésbe.

Rendkívüli hírként hozta a nemzetközi sajtó, hogy március végén egy 14 éves portugál fiú és egy 16 éves francia lány halálát is koronavírus okozta. Mint kiderült, a tinédzser fiú más súlyos betegségben is szenvedett, a lány a rendelkezésre álló információk szerint egészséges volt. A szalagcímeket olvasva az ember pedig már nem tudja eldönteni, hogy most akkor valójában kinek is kell félnie a vírustól. Az természetesen nem árt, ha mindenki elővigyázatos, ugyanis megfertőződni bárki megfertőződhet, de a halálozási arány sokat elárul. Egy nemzetközi kutatócsoport friss tanulmánya nyolc európai ország és néhány amerikai állam statisztikája alapján mutatott rá, hogy a 65 év alattiak élete mekkora veszélyben is van valójában. Az április negyedikéig vett, és azután kiértékelt adatok többek között Olaszországból, Spanyolországból, Svájcból, Hollandiából, Belgiumból, Svédországból, Portugáliából, Németországból és New Yorkból származnak.

Képünk illusztráció
(Fotó: Anadolu Agency)

Íme az eredmény:

Összehasonlításképpen, Németországban akkora az esélye, hogy egy 65 év alatti belehal a COVID-19-be, mint amekkora annak a realitása, hogy valaki autószerencsétlenség során veszti életét, ha naponta átlagosan 14,5 kilométert vezet vagy utazik. New Yorkban ugyanez az összehasonlítás 668 kilométerre igaz. Vagyis ott nagyobb az esélye a fiatalabbak halálozására is, hiszen minél nagyobb távot tesz meg valaki naponta, annál nagyobb a valószínűsége egy végzetes kimenetelű balesetnek. A számításoknál a kutatók azt vették alapul, hogy egy-egy régiónak milyen túlterhelt az egészségügyi rendszere, illetve, hogy mennyien halnak meg közlekedési baleset során.

Ha pontos számokra akarjuk levetíteni a kimutatást, akkor azt kapjuk, hogy a vizsgált európai országokban a COVID-19 miatt 65 év alatti elhunytak aránya 5-9 százalék közötti. A kutatás azt a korábbi feltételezést is megerősítette, miszerint a férfiak nagyobb arányban haláloznak el a vírus miatt, mint a nők.

Nagyobb veszélyben vannak a férfiak.
(Fotó: Shutterstock)

Még jobban kirajzolódik, hogy kik is vannak igazán nagy veszélyben, ha a 65 év alatti csoportnál leszámítjuk azokat, akiknek a megfertőződés előtt más súlyos betegsége is volt. A statisztika azt mutatja, hogy Olaszországban 0,7 százalék volt azoknak az aránya, akik egészségesnek nyilvánítva kapták el a betegséget, majd mégis belehaltak a koronavírusba. Ugyanez az arány Hollandiában 0,3 százalék, New Yorkban pedig 1,8 százalék.

A nemzetközi kutatócsoport a tanulmány végén a következő összegzést adta: Még azokban az országokban is alacsony a 65 év alattiak COVID-19 miatti halálozási aránya, ahol a járvány gócpontokat alakított ki. A pandémia elleni harcban éppen ezért azt javasolják a kutatók, hogy elsősorban a 65 év felettieket próbálják meg a kormányok elkülöníteni és védeni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil