Létrehozva: 2020.11.13.

Eldőlt: kedd éjféltől szinte az egész ország leáll Ausztriában

Az osztrák lapok tényként közlik, hogy a bécsi kormány szombaton bejelenti az újabb szigorú intézkedéseket. Ennek értelmében például be kell zárniuk a fodrászatoknak és kozmetikáknak.

Legutóbb múlt kedden jelentett be szigorú intézkedéseket az osztrák kormány, ám a hivatalos statisztikák azt mutatják, hogy ezek nem voltak elegendőek ahhoz, hogy visszaszorítsák a koronavírus-járvány terjedését. Több osztrák lap is erre hivatkozva arról ír, hogy szombaton újabb, az eddigieknél is drámaibb eszközöket vet be a Covid elleni harcban. Az ÖSTERREICH nevű napilap pedig már azt is tudni véli, hogy milyen intézkedések várhatnak a sógorokra:

  • Az iskolákban átállnak a digitális oktatásra. Kizárólag az óvodák maradnak nyitva, illetve az általános iskolák alsós osztályaiban folytatódik majd a tanítás
  • Sebastian Kurz osztrák kancellár is tisztában van vele, hogy nem lehet a tavaszihoz hasonlóan minden üzletet bezárni, mert az államcsődhöz vezetne. Köztes megoldásként a kormány azt tervezheti, hogy a boltok nyitva maradnak, ám a nagyobb tömegek befogadására képes bevásárlóközpontok hetekre bezárhatnak
  • Továbbá a szolgáltatóipar is kényszerszünetre vonul. A hírek szerint többek közt a kozmetikai stúdióknak és fodrászatoknak is ki kell akasztaniuk a zárva feliratú táblát
  • Fotó: AFP

    Arról még nincsen hivatalos döntés, hogy a kedd éjféltől érvénybe lépő újabb szabályozások során szigorítják-e a kijárási tilalmat. jelenleg este nyolc és reggel öt között nem lehet utcára menni, de egyes hírforrások szerint ezt egész napos, általános kijárási tilalomra cserélnék. A konkrét intézkedéseket szombaton dél körül jelenti majd be a Kurz-kormány.

    Rekordszámú fertőzött

    A pénteken kora délután közzétett osztrák adatok szerint 24 óra alatt 9586 koronavírusos beteget regisztráltak a hatóságok. Ez új rekordnak számít, a járvány kitörése óta még soha nem fordult elő, hogy ilyen sok megbetegedés legyen egyetlen nap alatt. Összehasonlításképpen: Magyarországon pénteken 5097 fertőzöttet jelentettek, ami azt jelenti, hogy a hasonló lélekszámú Ausztriában közel kétszer annyi koronavírusos beteg volt az elmúlt 24 órában, mint nálunk.

     

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

    origo.hu

    Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

    borsonline.hu

    „Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

    hirtv.hu

    Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

    ripost.hu

    Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

    mandiner.hu

    Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

    origo.hu

    A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

    astronet.hu

    Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

    ripost.hu

    Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

    ripost.hu

    Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    KÜLFÖLD

    Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

    KÜLFÖLD

    A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

    KÜLFÖLD

    Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

    KÜLFÖLD

    Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

    KÜLFÖLD

    Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

    KÜLFÖLD

    Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

    KÜLFÖLD

    Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

    KÜLFÖLD

    Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét