Létrehozva: 2021.06.24.

Egyre több tinédzser perli be vakcinaellenes szüleit Olaszországban

Ahogy szinte egész Európában, Olaszországban is csak szülői belegyezéssel kaphatnak koronavírus elleni védőoltást 18 év alatti személyek. Ez a rendszer sok fiatalnak nem tetszik.

Szerző Gaál József

Az olaszországi Családjogászok Szövetségének szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban ugrásszerűen megnőtt azoknak a fiatalkorú tinédzsereknek száma, akiknek a szülei áltudományos okokra hivatkozva nem hajlandóak aláírni a koronavírus elleni védőoltáshoz szükséges beleegyező nyilatkozatot, ezért a gyerekeik pert indítanak ellenük, hogy megkaphassák a vakcinát – írja az Il Sole olasz hírportál.

A furcsa jelenség azt követően került az olasz sajtó érdeklődésének homlokterébe, hogy egy 17 éves firenzei fiú azzal keresett fel egy sztárügyvédet, hogy pert indítana a vakcinaellenes szülei ellen, mert nem engedik neki, hogy felvegye a védőoltást.

„Az ember 17 éves korában még nem választhat magának ügyvédet, ahogy koronavírus elleni védőoltást sem kaphat. Ez egy nagyon bonyolult helyzet. A fiú kérelme egyelőre nem jutott el a bíróságig. A munkatársaim megpróbálnak beszélni a szülőkkel, hátha meggondolják magukat. Ellenkező esetben az ügy a fiatalkorúak bírósága elé kerül, és az ügyészség különleges felügyelőt rendel ki a felperes mellé”

- fogalmazott Gianni Baldini, a Családjogászok Szövetségének szóvivője, aki azt is megjegyezte, hogy az ilyen és ehhez hasonló jogi esetek száma látványosan megszaporodott az elmúlt hetekben. Az alkotmányjogász szakember szerint ezek a ügyek azt mutatják, hogy a fiatalabb generációk sokkal kevésbé fogékonyak az áltudományos összeesküvés-elméletekre.

Egy mostanihoz nagyon hasonló eset történt pár hete a toszkánai Arezzoban, ahol egy 16 éves lány terelte jogi útra a vakcinabeadással kapcsolatos konfliktusát a szüleivel.

Rekordszámú, 600 ezer embert oltottak be Olaszországban a koronavírus ellen – közölték a helyi egészségügyi hatóságok. Olaszország 37 millióval a második helyen áll Európában a beadott oltások számát tekintve, csak Németország adatai magasabbak. Az olaszokat Franciaország és Spanyolország követi.

Az egészségügyi hatóságok részben az oltópontok számának növekedésében látják a siker titkát. Március elején még csak 1500 helyszínen oltottak a koronavírus ellen, míg jelenleg 2666 ez a szám. A következő hetekben további 800 oltóponttal bővül a lista. A római kormány honlapján közzétett adatok szerint összesen 37,06 millió adag koronavírus elleni vakcinát adtak be Olaszországban az oltási kampány kezdete óta. A 12 évnél idősebb lakosság 23,48 százaléka szerzett teljes védettséget. A dél-európai országban 126 415 halálos áldozata van a koronavírus-járványnak. Az elmúlt hetekben a napi új fertőzöttek és halálos áldozatok száma is csökkenő tendenciát mutat. Pénteken 2557 új fertőzöttet és 73 halálesetet regisztráltak.

A számokat látva a kormány az óvintézkedések fokozatos feloldásáról döntött.

Hétfőtől az eddig éjjel 11-kor kezdődött és hajnali ötig tartó kijárási tilalom kezdetét éjfélre tolták el. A bárok és az éttermek vendégei már zárt helyiségben is fogyaszthatnak, de egy asztalnál legfeljebb négyen ülhetnek.

Így utazhatunk Olaszországba

A világjárvány miatt az alábbi korlátozó intézkedések mellett lehet beutazni az országba: Magyarországról és Európai Uniós tagállamokból a beutazás lehetséges, ám a hatályos olasz egészségügyi miniszteri rendelet speciális beutazási szabályokat állapít meg 2021. július 30-ig. Eszerint az EGT tagállamokból (ideértve Magyarországot) Olaszországba beutazó személy – függetlenül a védettségi igazolvány meglététől – az utazást legfeljebb 48 órával megelőzőleg elvégzett PCR vagy AG-antigén gyorsteszt negatív eredményének bemutatására köteles, melynek hiányában 10 napos járványügyi megfigyelésnek és karanténnak veti alá magát Olaszország területén. A két éven aluli gyermekek mentesülnek a PCR vagy antigén teszt bemutatásának kötelezettsége alól!

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

travelo.hu

A magyarok körében is nagy kedvenc úti cél jövő héten turistaadót emel

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre

KÜLFÖLD

Hihetetlen módon jelzett az agydaganatos édesanya szervezete

KÜLFÖLD

„Kivételes ember volt” – lezuhant a népszerű balett-táncos gépe, születésnapja után hunyt el