KÜLFÖLD

Ringatta és énekelt halott kislányának az édesanya: képtelen volt elszakadni tőle

Nem tudta elengedni halva született kislányát az édesanya.
  • Szerző: Ripost

Felfoghatatlan fájdalmat kellett átélnie annak az édesanyának, aki halva hozta világra kislányát. A 25 éves Amy Dutch tavaly novemberben tudta meg, hogy várandós. A barátjával majd' meghaltak a boldogságtól, izgatottan várták a kis jövevényt.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

„A terhesség nehéz volt, de gyönyörű. Minden nap rosszul voltam, de a babánk gyorsan fejlődött és mindent feledtetett velem. Amikor megtudtam, hogy kislány, zokogtam” – emlékezett vissza.

Amy 26 hetes terhes volt, amikor azt érezte, valami gond van Aliciával. Nem mozgott annyit, mint előtte. Ezért azonnal a kórházba rohant.

„Csendben kezdtük a vizsgálatot, és csak vártam, mikor tűnik fel a kislányom a kijelzőn. Végre megtalálták és ránagyítottak a szívére. Soha többé nem fogom elfelejteni, amikor azt mondták: nincs szívhang. Egy olyan világba zuhantam akkor, aminek a létezéséről nem is tudtam.”

Amynek be kellett feküdnie a kórházba és világra kellett hoznia a babáját, mintha még élne.

„Olyan volt, mint egy normális szülés, egyetlen szívszorító különbséggel: nem sírt fel a kicsim. Nem nyitotta ki a szemét. És nem jöhetett haza velem”.

Kilenc órás vajúdás után sikerült megszülnie Alicia-Mae-t.

„A karjaimba tették, és az egész világ megállt. Visszafojtottam a lélegzetem is, és vártam, hogy felsírjon. Hogy tudjam, az orvosok tévedtek. Olyan gyönyörű volt minden egyes centimétere.”

Annyira ragaszkodott a kislányához, hogy négy napig vele maradhatott a kórházi szobájában. Ezek után pedig egy speciálisan kialakított hűtőágyban hazavitte a kicsit.

„Ringattam és énekeltem neki, felolvastam a mesekönyvet. Emlékeket akartam szerezni vele. Most már rengeteg képem van, amikor a játékai között fekszik, vagy az ágy mellett. Ez megmelengeti a szívem. Tudom, másoknak bizarr és visszataszító, hogy valaki egy halott csecsemőt ölelget vagy vele él. De mindannyian másképp dolgozzuk fel a gyászt. Nekem ez kellett” – vallotta be.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?