Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.16.

„Csak hisztis a gyerek” – ezzel küldték el az orvosok az agydaganatos kisfiút

Az anya végül azt mondta, addig nem mennek el a rendelőből, míg valaki meg nem vizsgálja a gyereket.

Csak legyintett és elküldte az orvos Becky Hollandot és kisfiát, Vinnie-t. Az egyéves baba folyton sírt és a szeme is bedagadt, az orvos szerint azonban „csak hisztis” a gyerek és maximum kötőhártya-gyulladása lehet.

Vinnie szeme azonban egyfolytában könnyezett, és a fejét is egyre nehezebben tartotta meg. Erre egy másik orvos azt mondta, fejlődési rendellenességre utal. Komolyabb vizsgálatot azonban ekkor sem végeztek.

Ebből lett elege Beckynek, hiszen látta, hogy kisfia mennyire szenved, már sikoltozott a fájdalomtól. Ekkor az anya úgy döntött, drasztikus lépésre szánja el magát.

Bevitte a kicsit a liverpooli kórház gyermekosztályára, beült egy rendelőbe és megmondta, hogy addig nem hajlandó elmenni, míg egy MRI-t nem csinálnak a kisfiának. Mint mondta, az sem érdekli, ha rendőrt hívnak rá, de a fia megérdemli, hogy megszűnjenek a fájdalmai. Végül a kicsit valóban megvizsgálták.

„A vizsgálat után néhány órával felhívtak minket, hogy menjünk be az orvos irodájába. Azt közölte, hogy Vinnie-nek agydaganata van. Elájultam, amikor kimondta” – mesélte az édesanya.

Vinnie végül 80 héten keresztül kemoterápiát kapott. Egyelőre úgy tűnik, hogy sikerült megküzdenie a kórral.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

mandiner.hu

„Így kell bánni a bűnözőkkel és Putyin ügynökeivel!” – íme a „toleráns” baloldal, ahogy századszor is büszkén megmutatja magát

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Figyelmeztet a rendőrség, ez az új átverés terjed!

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő