Létrehozva: 2020.10.13.

Csak a gyomra fájt a 10 éves kislánynak, a döbbent orvosok azonnal megműtötték

Álmában nyelt le 15 apró, mágneses gyöngyöt a kislány, szörnyű következményei lettek.

A 10 éves Sadie Latham a fogaira helyezett 15 apró, mágneses gyöngyöt, mintha fogszabályzója lenne – ezt elfelejtette a kislány, és így ment aludni. Végül álmában lenyelte a mágneseket.

Fotó: pixabay

A 44 éves anya, Catherine mit sem tudott az egészről három hétig, amíg Sadie elkezdte fájlalni a gyomrát. Ekkor vitte el édesanyja orvoshoz a gyermeket.

Megröntgenezték a lányt, és még az orvosok is döbbenten fogadták a mágneses játékgyöngyöket a beleiben. Sadie szerencsésen megúszta az esetet, miután egy műtét során eltávolították a mágneseket. Hét centiméteres részen el kellett távolítani a belét, ahol a mágnesek beragadtak, és átszúrták azt. Az életét a műtét mentette meg – írja a Daily Star.

„Nem akartam elhinni„ – kezdte az édesanya. „Csak egy kicsit fájlalta a gyomrát jobb oldalt, nem gondoltam, hogy ekkora lehet a baj, még az orvosok is csak vakbélgyulladásra gyanakodtak először. Nagyon szerencsés, hogy nem történt komolyabb baj” - tette hozzá Catherine.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat