Létrehozva: 2020.02.06.

Bőröndbe csomagolva találtak rá az édesanya holttestére

Az 52 éves kanadai nő téli nyaralásra indult Kubába, de nem tért vissza. Megdöbbentő, hogyan halt meg...

A kanadai Quebecben élő 52 éves Nathalie Fraser az indulás előtti utolsó pillanatban eladta a lakását, így indult az útra szeretőjével, az egyébként kubai származású, 39 éves zenésszel, Leonel Leon Nuviolával – írta meg a The Sun.

Képünk csak illusztráció!

A kétgyerekes kanadai nő decemberben indult a karibi szigetre, eltűnéséről viszont csak január 18-án szereztek tudomást a hatóságok. A nyomozás ijesztő eredményt hozott: a nő holtestét egy turisták által kedvelt népszerű nyaralóhelyen, Matanzason egy bőröndbe zárva találták meg.

A gyanús esettel kapcsolatban a kubai hatóságok azonnal letartóztatták Leonel Leon Nuviolát.

A nő testvére egy kanadai rádiónak nyilatkozva elmondta, Nathalie nagyon furcsán viselkedett a férfi mellett, teljesen elvakította a szerelem „Gondolkodás nélkül eladta a házát, amikor kiderült, hogy az út többe fog kerülni, mint eredetileg kalkulálták. Már ez nagyon gyanús volt. Végül gyilkosság áldozata lett…”

A nő lányának mindig is kétségei voltak anyja partnerével kapcsolatban. „Léha életet élt. Másfél éve voltak együtt, lényegében anya tartotta el. Biztos vagyok benne, hogy ő vette rá arra is, hogy adja el a házat. Mindig az volt a benyomásom, hogy uralkodik anyán. Nem tudom, mi történhetett a halála előtti pillanatokban, de szörnyűség, az biztos” – mondta a maggyilkolt kanadai nő lánya a rendőrségen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?