Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.29.

Belehalt az ördögűzésbe egy meddőnek hitt 22 éves nő

Egy 22 éves fiatal nő lett az áldozata annak, hogy a férje, annak szülei és egy muszlim csodagyógyító sós vizes kúrának vetették alá. A család problémája az volt, hogy a nő nem tudott teherbe esni.

A berlini ügyészség vádat emelt az ellen a négy ember ellen, akik felelősek lehetnek egy 22 éves fiatal nő haláláért. A különös eset még 2015-ben történt, amikor a muszlim férj a szüleivel karöltve felbérelt egy iszlám csodagyógyítót. Elmondásuk szerint azért folyamodtak ehhez a módszerhez, mert a nő fiatal kora ellenére sem tudott teherbe esni a párjától. A vádiratból az derül ki, hogy a magát csodagyógyítónak nevező kuruzsló javaslatára a család három tagja arra kényszerítette a 22 éves fiatalt, hogy napi rendszerességgel sós vizet igyon.

A kúra folyamán azonban olyan mennyiségű sót adtak a vízhez, amely súlyos egészségkárosodáshoz, és mint utólag kiderült, az áldozat halálához is vezetett.

Fotó: twitter Képünk illusztráció

A négy ember ellen halállal végződő súlyos testi sértés miatt emeltek vádat. A boncolás eredménye szerint ugyanis a nőnél alvadási problémák mellett magas lázzal járó fertőzés is kialakult, amelyek egyértelműen a szokatlan kúrára vezethetőek vissza. A nyomozás azt állapította meg, hogy a családban elterjedt az a nézet, miszerint a 22 éves áldozatot megszállta az ördög, amit speciális ördögűzéssel, például sós vizes kúrával lehet kezelni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve