Létrehozva: 2020.10.09.

Az áldozatot még keresik: így tűnhetett el egy szörfös Ausztráliában

Jelenleg is keresik a szörföst, aki után csak a szörfdeszka maradt egy valószínűsíthető cápatámadás után.

A gyanú szerint cápa támadt egy szörfösre, akinek nyoma veszett a délkelet-ausztráliai partoknál. Az Esperance város melletti Wylie-öbölben találtak egy szörfdeszkát, még keresik a sportolót, aki használta – olvasható a helyi rendőrség közleményében. A mentőszolgálat jelentése szerint a vélt cápatámadás péntek reggel történt a Kelp Beds strandon.

„Egy szemtanú telefonált, elmondta, hogy látta, amint egy cápa rátámad egy emberre. A helyszínre mentünk, egyelőre nem találtuk meg az áldozatot” – közölte Joanne Hill, a mentők szóvivője.

Ugyanezen a partszakaszon ért halálos cápatámadás egy 17 éves lányt 2017-ben, míg 2014-ben egy 23 éves férfinak egyik karját és lábát tépte le egy cápa.

Idén januárban egy 57 éves búvár, az esperance-i búvárklub vezetője halt bele egy fehér cápa támadásába, holttestét nem találták meg.

Drónfelvétel rögzítette Matt Wilkinson profi szörfös és egy fehér cápa szerdai találkozását a kelet-ausztráliai Ballina partjainál: a videón látható, ahogy a ragadozó centiméterekre megközelíti a szörfös lábát, amint a sportoló a deszkáján evezve halad. A cápa ezután hirtelen továbbállt – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Julian Nagelsmann tárgyal a Bayern Münchennel, napokon belül eldől a sorsa

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Los Angeles polgármestere: a gazdagok fizessék a hajléktalanok lakhatását

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"