tóth gabi
Az anyukát kettős csapás érte. Ötéves fia 34 nappal azután hunyt el, hogy elvesztette imádott férjét, Jasont.
Belegondolni is szörnyű, min mehet most keresztül az angliai Stoke-on-Trentben élő Lisa Johnson, az asszony ugyanis elvesztette szeme fényét, ötéves fiacskáját, Jayden-Jay Silvestert – írja a Mirror.
Lisa fájdalma azért is kimondhatatlan, mert bő egy hónapon belül ez a második tagédia, ami történt a családban. Az asszony tavaly év végén még a férjét gyászolta, most viszont már a fia miatt kell újra feketébe öltöznie.
A tragédia mindenkit váratlanul ért. Lisa épp Jayden öccsének, Oscarnak a születésnapjára készült, azt akarta, hogy minden tökéletesen sikerüljön, hiszen férje halála a fiúkat is megviselte.
Lisa épp ajándékokat csomagolt az egyik szobában, miközben Jayden a fürdőszobában pancsolt a kádban. Ám váratlanul megállt a szíve, és kis teste a víz alá merült. A nagymamája talált rá, és bár azonnal kórházba szállították, már nem lehetett megmenteni az életét.
„Én magam tettem bele a fiamat a kád forró vízbe, akkor még jól volt, igaz, picit fájt a feje. Amikor már csak egy ajándékot kellett becsomagolnom, Jayden nagymamája megkérdezte, hogy ránézzen-e a fiamra, talán gyanús volt neki a csönd. Igennel feleltem, ő pedig elindult a fürdő felé. Néhány másodperc múlva felsikoltott, akkor már tudtam, hogy óriási a baj” – nyilatkozta remegő hangon Lisa.