Létrehozva: 2020.08.10.

Anyja karjából tépte ki a 3 éves Alexandrát a robbanás Bejrútban – fotó

Három napig küzdöttek az orvosok a gyermek életéért.

A három éves Alexandra Neggear a bejrúti robbanás eddigi legfiatalabb áldozata.

A család egy több emelet magas társasházban lakott a család, és a szerencsétlenség idején éppen az erkélyükön tartózkodtak. Az édesanya az első robbanás után a kezébe kapta Alexandrát, mielőtt a második robbanás összedöntötte volna az épületet. A nő ösztönősen próbálta a testével védeni a gyermekét, de a lökéshullám erősebbnek bizonyult.

A szülők, Tracy és Paul a pusztító robbanás után, kétségbeesve próbálták megtalálni gyermeküket a házuk törmelékei között, majd a sérült kislányt motoron kórházba szállították. A nagypapaa, Michel Awwad azt mondta a Daily Mailnek:

„Az erkélyen voltak, csak néztek, mint a legtöbb ember. A lányom látott egy hatalmas szürke tárgyat leesni az égből, és sikoltozni kezdett, hogy meneküljenek.”

Alexandra több bordája is eltört, az arcát több tucat öltéssel varrták össze. Azonban ez sem menthette meg az életét, a három éves kislány lett a tragédia eddig ismert legfiatalabb áldozata.

Legalább 158 ember meghalt, amikor egy bejrúti raktárban lévő 2750 tonna ammónium-nitrát meggyulladt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért