Létrehozva: 2020.03.19.

A migránsok magasról tesznek a kijárási tilalomra Párizsban

A közösségi médiában terjedő felvételek tanúsága szerint a bevándorlók a legalapvetőbb higiéniás előírásokat sem képesek betartani.

Emmanuel Marcron francia elnök hétfői televíziós beszédében bejelentette, hogy az új kínai koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében Franciaországban kijárási korlátozásokat vezetnek be. Az intézkedések kedd déltől hatályosak, legalább két hétre szólnak, de a hatóságok bármikor megrosszabbíthatják az időtartamát.

A kijárási tilalomról szóló kormányzati határozatot Franciaország legtöbb részét betartják, de a többségében migránsok lakta párizsi külső kerületekben, illetve a francia főváros környéki településeken magasról tesznek rá.

Simon Louvet francia újságíró nemrég például egy olyan videót tett közzé a Twitter-oldalán, amin az látható, ahogy egy bevándorlóktól hemzsegő párizsi piacon úgy vásárolnak az emberek, mintha semmilyen korlátozás sem lenne életben, sőt, még a higiéniás okokból előírt 1 méter távolságot sem tartják be egymás között.

„Párizs egyes kerületeiben a biztonsági szabályok egyikét sem tartják tiszteletben. Ez a helyzet a párizsi 18. Chateau-Rouge-ban is. Nincs semekkora távolság az emberek között, az utcák zsúfoltak, pont mint egy rendes napon. ” – írja a közösségi oldalán Louvet.

A szabályok betartatása érdekében a rendőrség nagy erőkkel jelen van Párizs utcáin. A hatóságok összesen 100 ezer rendőrjárőrt vezényeltek a francia fővárosba. A bezárt éttermekben, boltokban és kávézókban ugyanis rengeteg tolvaj lehetőséget lát. A nagy közösségi oldalakon nemrég például futótűzként terjedt szét egy felvétel, amin az látható, ahogy vélhetően arab származású migránsok egy párizsi Auchan ajtóit felfeszítik, és megpróbálják kirabolni a boltot.

A kialakult helyzet miatt a központi kormány vélhetően a hadsereget is a francia fővárosba vezényli hamarosan, ugyanis több fotó és videó tanúsága szerint is páncélozott katonai járművek érkeztek teherszállító vagonokon a párizsi környéki nagy vasútállomásokra.

A hivatalos adatok szerint kedd délutánig Franciaországban több mint 7700 megerősített koronavírusos megbetegedést és 175 haláleset regisztráltak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil