RETRO RÁDIÓ

A Brit Királyi Haditengerészetnél betiltják a „férfias szavak” használatát

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 07. 27. 16:00

Az internet népe csúnyán kigúnyolta a katonai szervezet döntését, amivel állítólag az „intézményesült szexizmust” szeretnék megállítani.

A Brit Királyi Haditengerészet (Royal Navy – RN) hivatalos kommunikációjában betiltják az olyan angol szavak használatát, amiben szerepel a „man”, azaz a férfi kifejezés, hogy ezzel visszaszorítsák az intézményesült szexizmust a szervezetben – írja a Daily Mail internetes kiadása.

A belső szabályzat módosításának értelmében a jövőben tilos lesz a „seaman” (tengerész), a „manpower” (munkaerő) és az „unmanned” (személyzet nélküli) szavak használata. Helyettesítésükre olyan gendersemleges kifejezéseket javasolnak, mint a „seafarer” és a „mariner”, melyek szintén tengerészt jelentenek.

A változtatásokat Tony Radakin első tengeri lord irányozta elő annak érdekében, hogy visszaszorítsák a szervezeten belül tapasztalható intézményesült szexizmust, illetve hogy a jövendőbeli női tengerészek ne érezzék magukat kirekesztve. Tony elmondása alapján a tengerészek jól fogadták a férfias szavak betiltását és a katonák többsége megértette, miért van erre szükség.

Ezzel szemben egy neve elhallgatását kérő tiszt azt mondta a The Sun bulvárlapnak, hogy „a kommunikációs szabályzat módosítása szánalmas, és nevetséges az az indoklás, hogy ezzel a húzással szeretnének több női tengerészt a szervezethez csalogatni, hiszen soha korábban nem jelentkezett annyi nő tengerésznek, mint 2020-ban.” Egy másik megszólaló pedig úgy nyilatkozott a lapnak, hogy szerinte „nem politikailag korrekt droidokat kellene gyártani a haditengerészetnél, hanem az ellenséget megállítani képes erős katonákat.”

Egyébiránt a brit haderő (British Armed Forces – BAF) hozott már korábban egy mostanihoz hasonló döntést. 2017-ben arra kérték a külföldi bázisokon állomásozó katonáikat, hogy tartózkodjanak az olyan nemekre jellemző szavak használatától, mint a “mankind„ (emberiség) “sportsmanship” (sportszerűség) és a “forefathers” (elődök), ezek ugyanis kirekesztőek és sérthetik az LMBTQ-közösség tagjainak jóérzését.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.