KÜLFÖLD

8 égető kérdés a világszenzációként bejelentett koronavírus-vakcináról

A német Bild című napilap összegyűjtötte a nyolc legérdekesebb kérdést a BioNtech/Pfizer nevű cégek által bejelentett vakcináról.
  • Szerző: WM

Hétfőn jelentette be az amerikai Pfizer és a német Biontech gyógyszergyártó, hogy az általuk kifejlesztett kísérleti oltóanyag 90 százalékban százalékban hatásos lehet az új típusú koronavírus ellen. A reményt keltő vakcinával kapcsolatban azonban rengeteg kérdés merül fel. Németországban már fel is tették ezeket, és szerencsére a válaszok sem várattak magukra.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Miért nem a háziorvosokhoz kerül az oltóanyag?

Túl időigényes lenne. Ezen kívül a szakértők attól tartanak, hogy a háziorvosok első körben nem csak legszükségesebb embereket (idősek, krónikus betegségben szenvedők) oltanák be. Ezért a német kormány úgy döntött, hogy 60 helyen állítanak fel központokat, ahol elérhetőek lesz a védőoltás.

Miért van szükség ezekre a központokra?

A gyártó előírása szerint a vakcinákat -80 fokos hőmérsékleten kell tárolni. Ehhez különleges hűtőberendezések szükségesek, amelyek több mint hatmillió forintba kerülnek darabonként. Ezekbe azonban több tízezer vakcina is tárolható, a háziorvosoknak nincsenek ilyen hűtőberendezései.

Fotó: getty images

Hogy kerül a védőoltás a központokba?

Ezen jelenleg is dolgoznak a logisztikai cégek. A jelenlegi gyógyszereket szállító autók + 2 és +8 fok közé vannak kalibrálva, ezért új megoldást kell keresni.

Hány adagot kell egyáltalán szétosztani?

A jelenlegi becslések szerint világszerte 15 milliárd darab vakcinát kell majd kiszállítani. Összehasonlításképpen: a hivatalos adatok szerint eddig a világ legnagyobb oltóanyag szétostásakor 450 ezer darabról volt szó.

Mennyire biztonságos az új szer?

A BioNtech / Pfizer a „BNT162b2” elnevezésű terméküknél legalább 90% -os biztonságot garantálnak. Más szavakkal: tíz oltottból kilencnél megfelelő védelem alakul ki. Összehasonlításképpen: A kanyarónál az első oltást követően hasonló arányról beszélnek a szakemberek, a második után pedig 99%-nál alakulhat ki megfelelő védelem.

Fotó: getty images

Beoltathatja magát az ember a koronavírus elleni szerrel és az influenza elleni oltással is?

A szakemberek szerint nincsenek adatok az összeférhetetlenségükre.

Mennyi ideig tart, amíg megfelelő számú ember kapja meg az oltást?

Szakemberek szerint naponta 60 ezer embert lehet beoltani Németországban. Ez azt jelenti, hogy két és fél évbe telik, amíg mindenkire sor kerül. Amennyiben legalább két oltás szükséges, akkor ez az időtartam akár a duplájára is nőhet.

És akkor végre eltűnik a koronavírus?

Csak abban az esetben, ha az oltás tartós védelmet nyújt. Ezt azonban csak akkor lehet biztosan állítani, ha az oltások beadásra kerültek.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?