Létrehozva: 2020.06.18.

A fővárosnak annyi pénze van, hogy többször is felújíthatná a Lánchidat

A rendkívüli jogrend megszűnése után megtartották az első kormányinfót, amelyen már újságírók is rész vehettek és kérdezhettek.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, hogy véget ért 98 nap után a veszélyhelyzet. A rendkívüli jogrend rövidebb volt, mint Európa több országában. Sokkal korábban lépett a kormány, mint más országokban – tette hozzá. A rendkívüli jogrend tette lehetővé, hogy a kormány gyorsan tudjon cselekedni.

A miniszter szólt arról is, hogy az ellenzék nem vett részt a védekezésben, nemtelen módon támadta a védekezésben részt vevőket. A védekezésben részt vevők nemtelen támadása, az ország külföldi lejáratása és kamuvideók készítése morálisan is elfogadhatatlan és alantas cselekedet az ellenzék részéről. Ugyanakkor a történtek megmutatták, hogy az ellenzék nélkül is létrejöhet nemzeti egység. Reméli, ha még egyszer előáll ilyen helyzet, akkor a nemzeti egység mellett politikai egység is létrejön. A miniszter közölte, hogy a járványügyi készültséget hat hónapra hirdették meg, de azt háromhavonta felülvizsgálják. Azt is elmondta, hogy mától ugyan megszűnt az idősekre vonatkozó vásárlási idősáv korlátozás, de a maszkhasználat minden vásárlói korosztály számára kötelező marad.

Gulyás szólt arról is, hogy az Európai Bizottság azt javasolta – és a kormány álláspontja is az -, hogy mihamarabb lehetővé kell tenni a határok átjárhatóságát az uniós tagállamok között. Ugyanakkor míg korábban úgy tűnt, a migráció megállt, a májusi adatok már aggasztóbbak, de remélhetőleg a határok átjárhatósága nem jelenti azt, hogy ne lehetne tartani a határok védelmét. Hozzátette: Magyarország képes megvédeni a határait.

A miniszter jelezte, hogy szeptember-októberben lehetséges, hogy lesz a vírusnak egy újabb megugrása. A szakemberek szerint a nyári meleg lassíthatja a vírus terjedését, de biztosan semmi sem jósolható meg. A munkaerő piacra és a gazdaság idei teljesítményére a korábbi leállás nagy hatással lesz. A legfrissebb összesítés szerint 1,2 millió munkahely megőrzéséhez járultak hozzá a kabinet lépései.

Gulyás Gergely részvétét fejezte ki Kárpáti György és Benedek Tibor családjának. A két olimpiai bajnok az elmúlt 24 órában vesztette életét.

A Lánchíd felújítással kapcsolatos huza-vonáról a miniszter kifejtette: nem tudja, hogy miért nem kezdődött meg még a munka, hacsak nem politikai játszma áll a háttérben. A fővárosnál rendelkezésre álló összegből többször is fel lehetne újítani a Lánchidat, az augusztus 20-ai ünnepségek pedig a belföldi turizmus élénkítését szolgálja, és nem csak Budapesten, de a megyei jogú városokban is rendeznek majd programokat. A főváros korábbi vezetése jó anyagi állapotban adta át a kasszát Karácsony Gergelyéknek, most is 180 milliárd van állampapírban tartalékban, és a kormány továbbra is biztosítja a 6+1 milliárd forintot a Lánchíd felújítására, amit haladéktalanul el kell kezdeni. A Lánchíd felújítását időben tervezte meg a kormány, és korábban az ellenzék sem támadta a fővárosi vezetést azzal, hogy késlekedett volna az ügyben. Minden további késedelem jelentősen drágítani fogja a felújítást. Igaz, hogy Karácsony Gergely eközben a szolidaritás jegyében elvont bevételeket emlegeti. „Irigyeljük Karácsony Gergely problémáit, akinek 20-30 milliárdos kieséssel kell számolnia, míg a kormánynak 1200 milliárddal.

Gulyás újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, helyes intézkedés volt a teljes körű vizsgálat a szegedi bíróságon. Mint azt a Ripost is megírta, a Szeviép ügyben felmentő ítéletet hozó dr. Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnökének vezető megbízását az OBH elnöke visszavonta, valamint további egy érintettel szemben fegyelmi eljárás kezdeményezésére került sor. A miniszter fontosnak tartja, hogy a bírák pártatlanságába vetett hit ne inogjon meg.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Gulyás Gergely szólt a Pesti úti idősotthonról is, elmondta, hogy több vizsgálat is zajlik. Az eddigi vizsgálatok megállapították, hogy nem volt szerződéses orvos az intézményben.

A héten Gyurcsányné azzal támadta a kormányt, miért nem tartanak Nagy Imre halálának évfordulóján ünnepséget és vádakat fogalmazott meg a kormánnyal szemben. Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban azt mondta: Dobrev arcátlanságban próbál versenyezni a saját férjével, Gyurcsány Ferenccel. „Mi voltunk azok, akik 1989 után Nagy Imre emlékét korrekten ábrázoltuk, ráadásul a mostani kormányfő mondta el egyik híres beszédét Nagy Imre újratemetési évfordulóján. Ha Dobrev nagyapja nem végeztette volna ki Nagy Imrét, akkor nem lenne ez a nap. Az a pofátlanságnak egy olyan mértéke, hogy tőlünk féltik Nagy Imre emlékét, hogy arra nehéz szavakat találni” – tette hozzá.

Szintén kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, hogy a tranzitzónánál jobb megoldás korábban nem volt, de azt az Európai Bíróság ítélete miatt meg kellett szüntetni. Kíváncsian várja a kormány az Európai Bizottság véleményét az új rendszerről, miszerint a külképviseleteken kell beadni a kérvényeket. Magyarország senkit sem fog befogadni bírósági döntés nélkül, és a genfi szabályokat nem fogja figyelmen kívül hagyni.

A minisztertől azt is megkérdezték, van-e jelenleg Magyarország területén menedékkérő, nyújtottak-e be kérelmet. Mintegy 800 menekült van Magyarországon, akik menekültstátuszt kaptak, de a kérvények számáról nem tud pontos számot mondani. A világban zajló zavargásokkal kapcsolatban Gulyás elmondta, földrajzilag közel vannak, de társadalmilag nem. Hozzátette, valójában évek óta a nemzetállamok lerombolása a célja a hasonló eseményeknek és az őket kiváltó folyamatoknak.

Kérdés hangzott el azzal kapcsolatban is, hogy miután több ország esetében kölcsönösen megszüntették a kötelező karantén szabályát, a még érvényes korlátozásokról folynak-e tárgyalások a brit kormánnyal. A szigetországból hazatérő magyaroknak ugyanis jelenleg visszautazásuk után két hetet karanténban kell tölteniük. Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány Nagy-Britannia esetén is nyitott a tárgyalásokra a határnyitásról, de mivel ott még kijárási korlátozás van, a kérdésben nem a kormányok, hanem a virológus szakemberek véleménye a döntő.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen