Létrehozva: 2021.06.03.

Kikötözős szex után, 70 késszúrással gyilkolta meg szeretőjét a háromgyerekes gödöllői anya

Borzalmas vérfürdő fogadta a helyszínen a rendőröket, ám mire kiérkeztek, az áldozat már rég halott volt. Kiderült, hogy a gyilkosság egy évek óta fennálló szerelmi háromszögnek vetett rettenetes véget.

 

Hátborzongató gyilkosság történt Gödöllőn: felfoghatatlan kegyetlenséggel végzett a férjét évek óta megcsaló feleség a szeretőjével. Az áldozat már több órája halott lehetett, amikor a nő értesítette a rendőrséget. A lakásban olyan állapotok uralkodtak, hogy még a helyszínre érkező rendőrök is hátrahőköltek: a vérében fekvő K. Attila órák óta halott volt, testén több mint félszáz szúrt sebet találtak – adta hírül a Blikk. Az eset tavaly március végén történt, a gyilkos nő azóta egy szót sem szólt a kihallgatásai során.

Nyíltan csalta férjét a nő

R. Katalin 2010 óta élt házasságban, férjével három gyermeket neveltek. A nő tavaly januárban bevallotta a férjének, hogy a gyerekek keresztapja évek óta a szeretője, rendszeres szexuális viszonyt tartanak fent” – nyilatkozta a Blikknek Papp-Balog Katalin százados, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozója. A Blikk a szomszédok elmondásából úgy értesült, a férj megbocsátotta felesége hűtlenségét, szerette őt és nem akart elválni. Továbbra is a család barátjaként tekintett Katalin szeretőjére, akivel barátok voltak, ugyanazon a munkahelyen, egy közeli gyógyszergyárban dolgoztak.

A szerető ki akart szállni...

Az áldozatot a szomszédai szelíd, csöndes fiatalembernek ismerték, aki az édesanyjával vasárnaponként templomba járt. Nem érezte jól magát a szerelmi háromszögben. Tavaly márciusban Attila rávette Katalint, hogy DNS-tesztet végezzenek. Így derült ki, hogy a nő három keresztgyerekéből kettőnek ő az apja. Attila azonban megismerkedett egy másik nővel, ezért arra kérte Katalint, zárják le a „bűnös kapcsolatukat”, mert szeretne tiszta lappal új életet kezdeni. Viszont a féltékeny nő ezt nem akarta.

Hidegvérrel ölt

„Majd jövök” – ennyit mondott Katalin a férjének tavaly március 31-én este, majd Attila házához indult. Az elkövető az aktus végén kikötözte az ágytámlához a hanyatt fekvő szeretője kezét, majd mintegy 70 késszúrással megölte.

– Az elkövető két kést használt, azzal vitte véghez tettét. A szúrások több létfontosságú szervet értek, ezek közül több önmagában is halálos volt – tette hozzá Papp-Balog Katalin százados.

Miután Katalin elment a házból, később visszatért, hogy letakarja a holttestet és megpróbálja eltüntetni a vérnyomokat.Utána felhívta gyanútlan férjét, hogy menjen érte. Katalin este visszasétált a gyilkosság helyszínére, majd felhívta a rendőrséget, elmondva, hogy mit tett. Ott fogták el a gödöllői rendőrök – a Blikk értesülései szerint.

Ez vár Katalinra: a nő ellen védekezésre képtelen személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult nyomozás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon, az iratokat vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek. Ha bebizonyosodik R. Katalin bűnössége, akár életfogytig tartó fegyházbüntetést is kaphat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat