Létrehozva: 2020.03.27.

Kásler Miklós: Minden magyar felelős minden magyarért

Minden magyar felelős minden magyarért – mondta az emberi erőforrások minisztere a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós kijelentette: a magyar egészségügy bizonyított, az orvosok heroikus küzdelmet folytatnak a koronavírus-járványban megfertőződött betegek ápolásában. Közölte, a járvány első időszakát Magyarország minden európai összehasonlításban „nagyon kedvezően vészelte át”, a megbetegedések két-három héttel később jelentkeztek. Ezt annak köszönhetjük – mondta -, hogy a kormány időben hozott pontos és fontos döntéseket, a magyar egészségügy szervezetten reagált járványügyi szempontból és a kórházak szintjén is.

A jelenlegi helyzetben, a csoportos megbetegedések fázisában arra kell a következő két-három hetet fordítani, hogy felkészítsék a magyar ellátórendszert a tömeges, többezres megbetegedések időszakára – ismertette.

Ennek érdekében felmérték a kapacitásokat – a kórházi ágyszámokat, az intenzív osztályokat, a kórházak műszerezettségét, eszköztárát, a tartalékokat, a nővéri, orvosi létszámot, a szakképzettségeket.

Kásler Miklós beszélt arról is, hogy a magyar kormány minden rendelkezésre álló pénzügyi forrás felhasználását lehetővé tette; ez a kassza felülről nyitott.

A tervek elkészültek, most a megelőzés legfontosabb része, hogy kerüljük a csoportos találkozásokat, elsősorban az idősekkel, és főként a krónikus betegségben szenvedők ne hagyják el otthonukat.

A miniszter szerint fegyelmezetten reagált az egészségügy, az emberek pedig úgy viselkedtek, mint akik tudják, hogy „minden magyar felelős minden magyarért”. Úgy folytatta, hogy ezt kéri és várja el a továbbiakban is.

A magyar egészségügy bizonyított, a magyar orvosok és nővérek képesek és alkalmasak arra, hogy a megfelelő gyógykezelést mindenkinek megadják – hangoztatta Kásler Miklós, hozzátéve: a beteg érdeke a legfőbb törvény.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Számos beruházás indulhat Baranya vármegyében + videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt