Létrehozva: 2019.12.03.

Karácsonyék álpályázattal manipulálnak

Új vezetője lesz a Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt.-nek (BVH). A pályázatot kiírták, mindössze háromnapos pályázatírási és -beadási határidővel.

Ahogy a Magyar Nemzetben is olvasható, három nap alatt alatt nem lehetséges komoly szakmai anyagot összeállítani, ezért joggal feltételezhető, hogy a balliberális városvezetésnek már megvan a jelöltje a BVH élére.

A kiírás november 28-án került fel a Budapest.hu-ra, a jelölteknek pedig már tegnap délután 16 óra 30 percig be kellett adniuk a megfelelő dokumentumokat. Mivel előzetes értesítés, „bunda„ nélkül három nap alatt nem lehetséges összeállítani komoly szakmai anyagot, ezért joggal feltételezhető, hogy a balliberális városvezetésnek már megvan a jelöltje a BVH élére – írja a lap.

MTI/Mónus Márton

A főváros mostani vezetésének ugyanis létkérdés, hogy megbízható káder kerüljön a BVH vezérigazgatói posztjára, amit Karácsony Gergely főpolgármester az Mfor számára adott interjúban ki is mondott, vagyis hogy a fővárosi cégek vezetőit majd az új vezérigazgatóval együtt választják ki. A gazdasági társaságok többségénél Karácsony szerint vezetőcsere lesz.

Korábban a Blikknek azt ígérte, hogy nem politikai alapon történik majd a kiválasztás.

Karácsony azt is mondta, hogy akár az utcáról is beeshet egy új vezető, ha alkalmas, felveszi. Most, már az első alkalommal kiderült, nem mondott igazat. Ahogy a Magyar Nemzetben is olvasható, az előre lejátszott pályázatok nem ismeretlenek Karácsony Gergely számára, akinek zuglói polgármestersége idején a parkolási tenderből kizárták az olcsóbb ajánlattevőt, hogy végül egy olyan céggel szerződjenek, amely miatt napi egymillió forintos veszteség érte a XIV. kerületet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett