Létrehozva: 2020.10.09.

Karácsony megölelgeti a nyíltan zsidógyűlölő jobbikost

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szombaton Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe utazik, hogy a baloldal helyi jelöltje, Bíró László mellett kampányoljon. Karácsony támogatása azért is megdöbbentő, mert azok után áll ki személyesen Bíró mellett, hogy az antiszemita jelölt Budapestet egyszerűen Judapestként emlegette. A zsidókat meg „tetűcsúszdásként”.

A baloldali pártok együttesen jelölték a rengeteg botrányt okozó, munkavállalóinak nem fizető, antiszemita Bíró Lászlót a szerencsi-tiszaújvárosi választáson. Támogatásától még azután sem léptek vissza, hogy több baloldali értelmiségi szólított fel erre.

Bíró Lászlóról augusztusban derült ki, hogy több zsidógyűlölő bejegyzést is írt a Facebookon. Budapestet Judapestnek, a zsidó származású turistákat tetűcsúszdásoknak nevezte.

Bíró Lászlót – miután pártjában, a Jobbikban akkora a káosz, hogy még elnököt sem tudtak rendesen választani – a baloldali pártok közösen jelölték. Az utóbbi időben több baloldali politikus is személyesen kampányolt Bíró mellett, például Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármesterének személyes támogatása még a többi pártvezetőénél is megdöbbentőbb, hiszen ő annak a városnak a vezetője, amelyet Bíró Judapestnek, azaz a zsidó városának minősített. Ennek ellenére érzi úgy Karácsony, hogy személyesen kell kiállnia a náci eszméket valló Bíró László mellett.

Az Origo levelet írt Karácsony Gergelynek, amiben megkérdezték, hogy „miért érzi úgy Budapest főpolgármestereként, hogy a nyíltan antiszemita, Budapestet Judapestnek, a zsidó turistákat tetűcsúszdásoknak nevező Bíró Lászlót kell támogatnia?”

Karácsony Gergely nem válaszolt.

Egyre több balliberális politikus, illetve közszereplő határolódik el a most vasárnapi szerencsi időközi országgyűlési választás „judapestező”, a zsidókat „tetűcsúszdásnak” nevező baloldali jelöltjétől, legutóbb például Tamás Gáspár Miklós írt arról, hogy meg kellene vonni a támogatást Bíró Lászlótól. „Ha ez így marad, és Bíró Lászlót indítják, akkor azt javasolnám a szerencsi ellenzéki szavazóknak, hogy ne menjenek el szavazni” fogalmazott Tamás Gáspár Miklós. „Azt reméltem, hogy miután a Jobbik technikai okokból nem jelölheti Bíró Lászlót az időközin, a többi ellenzéki párt kihasználja ezt az alkalmat, és visszalépteti őt. Érthetetlen, hogy miért nem tették meg eddig; tűrhetetlen, hogy olyan ember, aki a Bíró által mondottakhoz hasonló cigányellenes és zsidóellenes ocsmányságokat beszél, olyan pártok színeiben indulhasson parlamenti választáson, amelyek magukat antirasszistának, demokratának és toleránsnak tekintik” – fogalmazott a filozófus. Hozzétette:
„Ha ez így marad, és Bíró Lászlót indítják, akkor azt javasolnám a szerencsi ellenzéki szavazóknak, hogy ne menjenek el szavazni.
Evidenciának kellene lennie, hogy olyasvalaki ne lehessen képviselő a magyar Országgyűlésben és ne lehessen része a magyar politikának, aki éveken keresztül olyan meggyőződésben élt, mint Bíró László” – fejtette ki Tamás Gáspár Miklós. „Ha már Bíró László jelöltnek nem volt annyi esze, hogy visszalépjen – amire az őszinte töredelem (megbánás) kötelezte volna – , legalább az ellenzéki pártok kereshettek volna nála alkalmasabb, kevésbé fasiszta (vagy volt fasiszta) jelöltet, amire lett volna alkalmuk. Meg kellett volna vonniuk Bírótól a támogatásukat. Az ellenzéki pártokat ez a kérdés láthatólag nem nagyon izgatja.”- írta a filozófus. „Az ellenzéki pártok avval hencegnek, hogy ők – szemben Orbán Viktor embereivel – a parlamentarizmus valódi hívei. Ha azok, akkor nem lehetne nekik mindegy, milyen szemléletű emberek ülnek a magyar Országgyűlésben az ő támogatásukkal, az ő színeikben. (...) A Jobbikkal kötött taktikai szövetség lehetséges hátrányaira sokan figyelmeztettek, és íme, igazuk lett. Ha a Jobbik csakugyan annyira megváltozott volna, mint amennyire ezt hirdeti, akkor nem ezt az embert jelölte volna. A többiektől pedig még elkeserítőbb, hogy ezt annyiban hagyják. A szerencsi körzet ellenzéki választóitól azt kérjük többen, hogy maradjanak otthon, ne szavazzanak – vagy ha már teljesíteni akarják a választási részvétel hazafias kötelességét, akkor szavazzanak a nem éppen tökéletes független jelöltre. Ez, ugye, avval a kockázattal jár, hogy a választást megnyeri a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje. Sokkal kisebb kárt okoz még egy kormánypárti mandátum, amely nem oszt, nem szoroz (a választókerületből eddig is jobboldali képviselőt küldtek az Országházba, a Fidesz kétharmada pedig a Jobbikból kivált ultrafasiszták szavazataival mindenképp megvan), mint az ellenzék (politikusok, aktivisták, párttagok és választók) immár közös erkölcstelenségét képviselő jobbikos sikere. Az ellenzék akkor bukik meg igazán, ha nyer.” – tette hozzá. Mások azonban gőzerővel kampányolnak az újnáci jelölt mellett, az utóbbi napokban személyes támogatásáról biztosította Kunhalmi Ágnes, Varju László, Márki-Zay Péter, Schmuck Erzsébet, Demeter Márta, Szabó Tímea és Fekete-Győr András.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat