Létrehozva: 2019.09.09.

Zokogva nyilatkozott a meggyilkolt Csenge édesanyja, állandó rettegésben él

Az asszony a mai napig nem tudott megbirkózni lánya halálával, dolgozni sem tud és az utcára sem mer kimenni.

Borzalmas kínok között telnek a mindennapjai Farkas Rózának, annak az édesanyának, aki immár két éve, hogy elvesztette lányát, a 17 éves K. Csengét. Bár a tragédia óta sok idő eltelt, a borsodnádasdi asszony azóta sem tudta feldolgozni a történteket, nem telik el úgy nap, hogy ne gondolna a lányára.

A napokban volt Csenge halálának második évfordulója, a megemlékezés napján pedig száznál is több rózsával borították be a lány sírját, mivel a faluban mindenkit rendkívül megérintett ez a borzalom. A fiatal lány holttestét egy vízaknában találták meg 2017. szeptember 3-án. Csenge a halála előtt a szintén a településen élő B. Rolanddal találkozott, aki a vádirat szerint többször arcon ütötte, majd a már eszméletlen lányt a csatornába dobta. Az áldozat halálát fulladás okozta.

A gyászoló édesanya nemrégiben hazatért a pszichiátriáról, a Blikk az otthonában kereste fel. „Most itthon vagyok, de a nap legnagyobb részét ágyban töltöm. Képtelen vagyok dolgozni, így bármennyire is nem akarok, a családom segítségére szorulok” – mondta könnyes szemmel az édesanya, hozzátéve: gondozónője és a környékbeliek is mind mellette állnak. Amikor csak tudnak, bekopogtatnak az asszonyhoz.

„Nem tudok kilépni a kapun, mert félek, folyamatosan a lányom cipőjének kopogását hallom, és azt, ahogy sikolt, hogy »anya, anya«! Kint mindez felerősödik” – vallotta be zokogva Róza, aki képtelen könnyek nélkül visszaemlékezni. „Rettegek, hogy visszakerülök a pszichiátriára... Nem akarok!” – mondta, megmutatva az újságokból kézzel készített kosárkákat, amelyekkel megpróbálja magát elfoglalni.

Csenge halála óta csak az tartja életben, hogy lássa: a bíróság példásan szigorú büntetést szab ki a gyanúsítottra, a 23 éves B. Rolandra. Az asszony azonban attól tart, hogy elmeállapotára tekintettel akár tíz évvel is megúszhatja, amit Róza nagyon kevesell egy ilyen súlyos tettért.

Az elsőfokú tárgyalás szerdán folytatódik Miskolcon, ha ez lezárul, a Debreceni Ítélőtábla folytatja az ügy tárgyalását. Az édesanya aggódik, mert úgy érzi, halott lánya ellen voltak a tanúk, akik szerinte túl jó fényben tüntették fel a gyilkossággal gyanúsított B. Rolandot.

„Amint a tárgyalás véget ér, és a bíróság kihirdeti az ítéletét, kártérítési pert indítunk az elkövetővel szemben. Védencem élete a lánya elvesztése óta teljesen tönkrement, többek között dolgozni sem tud, ami komoly anyagi kiesést jelent számára” – közölte dr. Lichy József ügyvéd.

A pszichológus megállapította, hogy a gyanúsított gondolkodása körülbelül egy 16 éves kamasz szintjén van sok tekintetben. Feltételezhetően azért dobta Csengét az aknába, mert úgy gondolta, ez a kisebb rossz ahhoz képest, hogy barátnője megtudja, mással randevúzott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrült dráma a BL-ben, kiesik az egyik nagy esélyes - élő

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: Ukrajna csúnyán hoppon maradt az F-16-osok ügyében + videó

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni