Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.21.

Varga Judit: Magyarországon egy felívelő korszak elején vagyunk

Magyarország megmutatta, hogy sikeres lehet a családokra építő és a bevándorlást elutasító politika, emiatt támadják hazánkat Brüsszelben.

Varga Judit a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta, hogy fontos számára, hogy igazságügyi miniszterként az uniós ügyekért is felel. A két szerepkör egymást kiegészítve és segítve a munkája ötven-ötven százalékát teszi ki.

Azt mondta ez azért különösen fontos, mert szó szerint az alaptörvény talaján állva védjük Brüsszelben a hazai érdekeket.

Varga Judit természetesen beszélt arról is, hogy hétfőn Brüsszelben járt a hetes cikkely szerinti eljárás részeként tartott meghallgatáson. Az igazságügyi miniszter azt mondta, hogy korábban javasolták, hogy nyílt legyen a meghallgatás,

de azok, akik máskor a transzparencia nagy hívei szoktak lenni, nem akarták ezt.

„Azért mentünk, hogy megvédjük Magyarországot, és bemutassuk, jogi szempontból minden megfelelően működik nálunk. Nem leptek meg a kérdések, hiszen a legtöbben a Sargentini-jelentés állításait és a sajtóhírekben olvasható vádakat ismételték. Néhányan – sajtóforrások alapján – olyasmit is felvetettek, ami nincs benne a jelentésben, ezt visszautasítottuk, és kértük, csak arról beszéljünk, ami konkrétan az eljáráshoz tartozik”.

Politikai megrendelésre támadják hazánkat

El lehet játszani a jogállamiságért való aggódást, de a hétfői meghallgatás után is egyértelmű, hogy mindez miről szól:

politikai megrendelésre támadják hazánkat, mert elutasítjuk a bevándorlást.

Lényegében arról van szó, hogy van egy ország Közép-Európában, amelyik másképpen gondolkozik, mint a nyugati többség. Ezt az egyedi szemléletet mi le is képezzük a jogszabályokban,

és a kormány politikáját már harmadszorra kétharmados felhatalmazással jutalmazták a választók.

Sok nyugat-európai politikus nehezen emészti meg, hogy sikeres a politikánk – vélte a miniszter. Nemcsak azért támadnak minket, mert nemet mondunk a bevándorlásra, hanem azért is, mert sikerült szövetségeseket gyűjtenünk magunk köré, akikkel közösen egyre nagyobb sikerrel tudunk fellépni.

Bizonyítottuk, hogy meg lehet állítani a szárazföldön a bevándorlást, hogy igenis lehet a családokban hinni és lehetséges a saját erőforrásainkra építve gyarapodni. Közép-Európában a szomszédainkkal – közös történelmi hagyományainknak köszönhetően – könnyebben értjük meg egymást – mondta Varga Judit.

Önkormányzati választások

Arra a kérdésre, hogy részt vesz-e az önkormányzati kampányban, azt mondta, hogy „természetesen részt veszek a választási kampányban, szeretném megosztani azokat a tapasztalatokat, amelyeket Brüsszelben szereztem.”

Szeretné elmondani az embereknek: legyenek büszkék arra, hogy egy olyan közösség tagjai, amelyre ma Európában felnéznek. Minket ma azzal bátorítanak nagyon sokan, hogy fel ne adjuk azt a küzdelmet, amit a keresztény európai kultúra megvédése érdekében folytatunk.

Magyarországon egy felívelő korszak elején vagyunk, fontos, hogy alkalmas, rátermett településvezetőket válasszunk.

Ahhoz pedig, hogy ne törjön meg az a fejlődés, amely az elmúlt években jellemezte a magyar városokat, falvakat, megerősített együttműködésre van szükség a kormány és a polgármesterek között.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát