Létrehozva: 2020.05.14.

Újabb ügy a Pesti úti idősotthonban: „Begyógyszerezték az anyámat, hogy ne kelljen törődni vele. Ő is kiszáradt.”

Újabb elhunyt beteg hozzátartozója vádolja a Pesti úti idősotthont, újabb bizonyítékokhoz jutott hozzá a RIPOST. Az elhunyt idős betegek hozzátartozói napok óta egymást érik a szerkesztőségben. „Begyógyszerezték az anyámat, hogy ne kelljen vele törődni és nagyon gyanús külsérelmi nyomok is voltak rajta” – mondja Csüri Krisztián, akinek az édesanyja az idősotthonban hunyt el, és aki hivatalos, kórházi dokumentumokkal kereste meg lapunkat. Ezek kiszáradásról és egy furcsa elesésről is szólnak.

A kórházi dokumentumok azt igazolják, hogy, hogy Julika nénit a Pesti úton indokolatlanul tömték pszichiátriai gyógyszerekkel – miközben a fia szóban és írásban is kifejezetten kérte, hogy ne adjanak ilyen szereket neki, hiszen semmiféle ilyen betegsége nincsen. Aztán vannak orvosi dokumentumok amelyek kiszáradásról és egy különös „elesésről” szólnak.

A kórházi zárójelentésből feketén-fehéren kiderül, Julika néni egyáltalán nem szorult pszichiátriai gyógyszerekre, biztosan nem szenvedett demenciában, és nem volt érelmeszesedése sem. Ennek ellenére a Pesti úti otthonban a legdurvább pszichiátriai gyógyszerekkel tömték teli. Ráadásul a kórházban Julika néninél is a súlyos kiszáradás jeleit rögzítették és dokumentumok igazolják egy állítólagos elesés külsérelmi nyomait is.

Aztán miután visszavitték a Pesti útra és az otthonban elhunyt, készítettek egy halottvizsgálati jegyzőkönyvet amibe minden alap nélkül azt írták: 10 éve demenciában szenvedett és 20 éve érelmeszesedése volt.

Azt hazudták, hogy demens volt?

A férfi szerint azért állította az idősotthon, hogy demens volt az édesanyja, hogy igazolni tudják, miért gyógyszerezték be rendszeresen annak ellenére, hogy ő írásban kérte, ne adjanak pszichiátriai tudatmódosítókat az édesanyjának.

Tavaly nyáron még jól volt Julika néni: a képen a fiával, Krisztiánnal

A RIPOST-nak egy háziorvos elmondta: a halotti jegyzőkönyvbe a korábbi betegségeket a meglévő zárójelentések, illetve a hozzátartozók vagy jelen esetben az otthon dolgozóinak bemondása alapján írják be. Vagyis az elhunytról az otthonban minden alap nélkül állíthatták, hogy demens és régóta érelmeszesedése volt.

- Egyik sem volt – jelentette ki a RIPOST-nak Csüri Krisztián. – Ezzel a mesével próbálták alátámasztani, hogy miért kapta azt a rengeteg nyugtatót, amitől folyamatosan kába volt. De nem volt rá szüksége! Az anyámat azért gyógyszerezték be, hogy ne kelljen törődni vele!

Krisztián korábban nem tudta, milyen gyógyszereket adnak az édesanyjának, mert határozott kérésére sem árulták el neki a Pesti úti idősotthonban.

A Pesti úti otthonban, látványosan romlott Julika néni állapota...

Állították: elesés miatt került kórházba, pedig kiszáradással vitték be

Nem voltak hajlandók megmutatni neki azt a zárójelentést sem, amit a Bajcsy kórház adott decemberben, amikor bevitték oda az anyukáját, állítólag azért, mert az idősotthonban elesett és kitörtek a fogai. A zárójelentést Krisztián csak édesanyja halála után tudta megszerezni, és ebből kiderült, hogy Julika néni nem csak az állítólagos elesés, hanem kiszáradás miatt került kórházba!

A felvételekor összegezték, milyen gyógyszereket kap, és ezek között volt egy erős, a skizofréniára alkalmazott gyógyszer és nyugtatók is!

- Biztosan tudom, hogy az édesanyámnak nem volt ezekre szüksége! – állítja Krisztián. – A zárójelentés szerint anyám idegrendszere ép volt, neurológiai eltérést sem tapasztaltak a kórházban, ez alátámasztja, hogy nem voltak pszichés betegségei. Az egyetlen ok, amiért ezeket kaphatta, hogy ne kérjen és ne tegyen szóvá semmit, magyarán, ne kelljen vele törődni!

Külsérelmi nyomok is voltak rajta, a fogai kitörtek

- Ráadásul nem egyszer külsérelmi nyomokat láttam rajta, amit mindig azzal magyaráztak, hogy elesett. A fogai is kitörtek, de nem törődtek vele, nem etették meg.

Julika néni fogai is kitörtek az otthonban, nem tudni, miért...

- Mindez mérhetetlenül felháborít és elkeserít. Megfosztották őt az emberi méltóságától, a szabad akaratától, élete utolsó hónapjait kábán, kiszolgáltatva kellett töltenie. Ez bántani fog, amíg élek – mondja Julika néni fia.

Ezzel a megdöbbentő történettel együtt már a harmadik elhunyt idős ápolt hozzátartozója állítja, hogy nemcsak a koronavírus vezetett a Pesti úti idősotthonban annyi ember halálához. Felelősségük teljes tudatában állítják, hogy nem törődtek megfelelően a betegekkel, nem mosdatták, etették őket, hagyták, hogy rüh, felfekvés kínozza őket, nem vették észre, hogy kiszáradnak. Többen is állítják, hogy nyugtatókkal, pszichiátriai szerekkel tömték őket, hogy ne panaszkodjanak, ne hangoskodjanak hogy „ne legyen velük baj”. Két másik drámai történet a Pesti úti idősotthonból: „Én ápoltam naponta a férjemet, amíg beengedtek, utána meghalt” „Súlyos kiszáradással, felfekvéssel került kórházba az anyám”  

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mandiner.hu

Giorgia Meloni: Ami Brüsszelben történik, az megdöbbenéssel tölt el bennünket

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják