Létrehozva: 2021.02.23.

Ezekről a tünetekről ismerheted fel a sokszervi gyulladást a gyerekeken

Erről minden szülőnek tudnia kell!

A koronavírus-fertőzést követő sokszervi gyulladás témájáról fontos beszélni, hiszen lényeges idejében észlelni a bajt. Magyarországon már több gyereknél okozott súlyos tüneteket az átélt fertőzés.

Egy gyermekrendelő zárt Facebook-csoportjában arról írnak, hogy a Covidon átesettek 1-2 százalékát érinti a ritka, de súlyos betegség. Az enyhe tünetekkel jelentkező fertőzés után általában 2-4 héttel később jelentkezik a MIS-C (Multisystem Inflammatory Syndrome in Children), kései szövődményként. A panaszok hátterében tehát a korábbi vírusfertőzésre adott kóros immunreakció következtében kialakuló gyulladás áll.

Tünetek:

  • több napja tartó magas láz
  • erős hasi fájdalom
  • hányás vagy hasmenés
  • gyakoriak a bőrtünetek, valamint a kétoldali kötőhártya gyulladás, szemvörösödés.
  • a labor paraméterek rendkívül súlyos gyulladást igazolnak és a teljes vérképben gyakori akár több komponens alacsonyabb száma
  • betegek többségénél jelen van valamilyen szív érintettség, ami jelentkezhet ritmuszavarban vagy szívizomgyulladásban is, mely a szív súlyos működészavarát okozhatja
  • Ha a szülők a fenti tüneteket észlelik a gyermeken, akkor javasolt haladéktalanul konzultálni a gyermek háziorvosával, vagy a területileg illetékes gyermeksürgősségi ambulanciával, ugyanis a panaszok többnyire igen súlyosak, és gyorsan romlik a gyermek állapota.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Világháborús üzenetet küldött Amerika

    origo.hu

    Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

    borsonline.hu

    3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

    mandiner.hu

    Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

    ripost.hu

    Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

    vg.hu

    A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

    origo.hu

    Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

    mindmegette.hu

    Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

    she.life.hu

    A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

    ripost.hu

    Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    „Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

    INSIDER

    Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

    INSIDER

    Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

    INSIDER

    Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!