Létrehozva: 2020.09.16.

Túlsúllyal veszélyesebb a koronavírus? Itt a kutatási eredmény

Fokozott veszélyben van a magyarok egyharmada a koronavírus miatt!

Egy amerikai kutatásban 5200 koronavírusos esetet vizsgáltak meg, és mint kiderült, a fertőzöttek 35 százaléka elhízott volt. Úgy tűnik tehát, a nagy testtömegindexű (a tanulmány szerint ez 40 feletti BMI-t jelent) pácienseket könnyebben betegíti meg a koronavírus, nagyobb eséllyel kerülnek kórházba, illetve sokszor rosszabb állapotba, továbbá gyakrabban kell lélegeztetőgépre tenni őket. Esetükben a gyógyulási folyamat is tovább tart, átlagosan 6 nappal – írja a Blikk.

Fotó: Shutterstock

A súlyos megbetegedés rizikója már 30-as BMI felett növekszik. A tudósok szerint lehetséges, hogy az elhízás állhat annak a hátterében, hogy egyes országokban több áldozatot szed a járvány. Magyarországon a lakosság mintegy 30 százaléka küzd túlsúllyal.

„Sosem felejtem el, amikor a járvány tavaszi időszakában közölték, hogy az első fiatal, mindössze 37 éves áldozat extrém elhízott volt. Bár a társaságunk tagjainak többsége nem ebbe a kategóriába tartozik, mégis számolnunk kell vele, hogy nekünk sokkal kockázatosabb a vírus„ – mondta Pettkó Judit, a Túlsúllyal Élők Társaságának elnöke.

„Az elhízás önmagában is egy krónikus visszatérő betegség, ami az életkorral csak súlyosbodik. Állandó gyulladással jár, ami igénybe veszi az immunrendszert. A többletsúly terheli a légzőrendszert és a keringést, magas vérnyomást, cukorbetegséget okoz, daganatra hajlamosít. Még a lélegeztetőgépre kapcsolást is kockázatossá teszi – magyarázta Halmay Eszter, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!