INSIDER

Továbbra is magasan a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb párt

Az önkormányzati választás után is őrzi jelentős előnyét a Fidesz-KDNP, melynek politikáját a választási részvételüket biztosra ígérő szavazók 52 százaléka támogatja.
  • Szerző: Ripost

A legvalószínűbb listás eredményeket tekintve a Fidesz-KDNP a leadott szavazatok 52 százalékát szerezné meg egy most vasárnapi választáson.

A kormánypártok támogatottsága az EP-választás óta változatlanul magas: minden második aktív szavazó rájuk szavazna

- derült ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készült, októberi közvélemény-kutatásából.

Az ellenzéki pártokat támogatók köre kisebb változásokon ment át, az elmozdulások mindegyike hibahatáron belüli mértékű volt. A Momentum Mozgalom és a Demokratikus Koalíció rivalizálásából ezúttal előbbi párt tudott profitálni: ők 13, míg a Gyurcsány Ferenc vezette, most már Kálmán Olgát is soraiban tudó DK 11 százalékon áll a biztos szavazók körében. A jelenleg pártelnököt kereső Jobbik politikáját az augusztusi adatokhoz képest egy százalékponttal többen, 9 százaléknyian támogatják, vagyis továbbra is egyszámjegyű a párt népszerűségi mutatója.

Nem változott az MSZP-P szövetség (6 százalék) szavazóköre, ami azt is jelenti, hogy a baloldali koalíció egy most vasárnap esedékes országgyűlési választáson sem tudná átlépni a közös listaállítás esetén bejutást jelentő 10 százalékos küszöböt.

Hasonló gondokkal küzd a többi ellenzéki párt is: a Magyar Kétfarkú Kutyapárt és az LMP 3 százalékos támogatottsággal bírnak, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 2 százalékon áll, tehát önerőből nem jutnának parlamenti képviselethez.

Budapesten is a Fidesz a legnépszerűbb

Az önkormányzati választás utáni időszakban készült felmérésből az is kiderült, hogy Budapesten – az európai parlamenti választás eredményhez hasonlóan – a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb párt továbbra is, 39 százalékos támogatottsággal a biztos szavazók körében mérve. A legerősebb ellenzéki erő a Momentum Mozgalom lett, amely 20 százalékon áll a fővárosban, őket a DK követi 15 százalékos eredménnyel. Az MSZP-P országos eredményéhez képest itt jobban szerepel és 9 százalékon áll.

Vidéken óriási a Fidesz fölénye

Budapesten kívül a kormánypártok eredménye és ellenzéki pártokkal szemben meglévő előnye nagyobb. A fővároson kívül 55 százalékon áll a jobboldali koalíció. Vidéken – csakúgy, mint Budapesten – a Momentum volt a legerősebb ellenzéki párt (12 százalék), mögöttük ismét a DK végzett (10 százalék). Amíg a fővárosban az összevont ellenzék pártjait 60 százalék támogatja, addig a lakosság többségét adó vidéken 44 százalék.

És ezeket olvastad már?