Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.04.

Tokaji szőlőből is készül koronavírus elleni szer

Igazi magyar fejlesztésen dolgoznak a koronavírus ellen Debrecenben: a tokaji furmint szőlő héjából készülő lágypasztilla elpusztítja a torokban a koronavírust!

Hamarosan piacra kerülhet egy olyan lágypasztilla, amellyel kezelni lehet a koronavírust, és meg lehet akadályozni, hogy lejusson a tüdőbe, megelőzve azt a súlyos tüdőgyulladást, ami a legtöbb beteg halálát okozza!

Az egyetemi borakadémiával dolgoznak rajta

Mint a Ripost-nak a Debreceni Egyetem megerősítette, a Mádi Bor Akadémia kutatóegység segítségével dolgoznak ezen. Mint lapunk kérdésére felelték, egy már forgalomban lévő vírusellenes lágypasztillát fejlesztenek tovább növényi alapú gyógyszerré, és hamarosan egy, a koronavírus elleni védekezésben specifikusabb készítmény jelenhet meg a piacon.

Illusztráció /Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock

Beleragad” a vírus a lágypasztillából képződött filmbe

- Az egyetem saját fejlesztése a teljesen természetes anyagokra épülő lágypasztilla, amiben – a Mádi Bor Akadémia kutatásai nyomán – a furmint szőlő héjában talált flavonoidokat alkalmazzuk, azok ugyanis néhány perc alatt elpusztítják a koronavírust. Ez a szopogatós pasztilla egy filmet képez a felsőlégúti nyálkahártyán, amibe beleragad a vírus, amely így nem tud mélyebbre hatolni a szervezetben – magyarázta Szilvássy Zoltán, az egyetem rektora a haon.hu hírportálnak.

A Ripostnak most az egyetem megerősítette, hogy hamarosan tudományosan publikálják az eredményeket.

Hasonlóan működik a már forgalomban lévő, de még nem koronavírusra továbbfejlesztett lágypasztilla is: a leírása szerint “a száj- és a garatnyálkahártyán történő fizikai akadályképzéssel segíti a légúti fertőzést okozó vírusok és baktériumok elleni védelmet. Hatóanyagai védőpajzsként fedik be a száj- és a garatnyálkahártya felszínét, megnehezítve a légúti vírusok és baktériumok bejutását a szervezetbe.

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock

Szent-Györgyi Albert fedezte fel a hatóanyagot

A tokaji furmint szőlő héjában lévő flavonoidokról azt kell tudni, hogy a C-vitamin felfedezője, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert fedezte fel őket is 1930-ban. Eleinte vitaminnak hitték, egy ideig P-vitaminnak is nevezték, de aztán rájöttek, hogy fogyasztásuk nem nélkülözhetetlen a szervezetnek, így nem lehet vitaminná minősíteni.

A flavonoidok gátolják az öregedést is

Nem vicc, hogy a bor kismértékben gyógyszer – és ez a most igazi gyógyszerré váló flavonoidoknak is köszönhető. A szőlőben lévő flavonoidok főleg a bogyóhéjban és a magban találhatóak. Ezek a vegyületek az antioxidáns hatásuknál fogva gátolják az öregedést, de már korábban leírták, hogy védelmet nyújtanak az influenza ellen is.

Illusztráció /Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock

Debrecenben vakcinafejlesztésen is dolgoznak

A Debreceni Egyetemen jelenleg több, a koronavírus elleni védekezéshez kapcsolódó ígéretes kutatás is folyamatban van – közölték a Riposttal. Ezek egyike a klorokin antimaláriás szer hatékony terápiás alkalmazásának pontos meghatározása, a másik pedig az oltóanyag-fejlesztés, amely az antibakteriális fejlesztési célterület mellett jelenleg nagyobb erőkkel dolgozik az antivirális fejlesztési irányon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

„Ez egy szép találat” - Magyar Pétert elképesztő magyarázattal állt elő a DatAdat ügyben + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát