Létrehozva: 2020.04.07.

Több mint 1300 milliárd forint a gazdaság mentésére

Megjelent a Magyar Közlönyben az Orbán Viktor által hétfőn bejelentett két mentőcsomag, a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság megmentéséhez.

A járvány elleni védekezésre összesen 633,51 milliárd forintot különítenek el – olvasható a Pesti Srácok oldalán.

Ez, Orbán Viktor miniszterelnök korábbi bejelentése alapján, egy alapból (378 milliárd forint), a pártoktól átcsoportosított összegből (1,272 milliárd forint), költségvetési átcsoportosításból (46,941 milliárd forint), kiskereskedelmi adóból (36 milliárd forint), a bankok hozzájárulásából (55 milliárd forint) és a gépjármű adóból (34,4 milliárd forint) áll össze.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Ezen kívül azonban egy gazdaságot mentő alapot is létrehoztak, ennek forrását a központi intézmények és programok megtakarításai (922,553 milliárd forint), és a Nemzeti Foglalkoztatási Alap bevétele (423,1 milliárd forint) adja, összesen 1345,653 milliárd forint értékben.

Ezt az összeget munkahelyek teremtésére és megtartására, vállalkozások finanszírozására, valamint a családok és a nyugdíjasok megsegítésére költik el.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin