Létrehozva: 2018.05.27.

Teljesült az agydaganatos magyar kislány nagy álma

Teljesítette egy hatéves, agydaganatban szenvedõ kislány álmát egy cukrászda. Szabó Klaudia tiszteletbeli cukrász lett, ráadásul speciális igényeinek megfelelõ, különleges süteményt kreáltak neki, aminek a bevételébõl a kislányt támogatják.

Könnyekig meghatotta egy Facebook-poszt a fővárosi Sütizz cukrászda tulajdonosait. Ebben a Gyermekgyógyítók Alapítvány azt írta, hogy egy győri kislány, a hatéves, súlyosan beteg Szabó Klaudia minden álma, hogy cukrász váljon belőle, és egyszer legyen egy saját, róla elnevezett tortája.

Azt beszéltük egymás között, hogy ha ennek a kislánynak akár csak egy órára boldoggá tehetjük az életét, akkor meg kell tennünk

– számolt be a %Ripost%-nak Gerő Eszter társtulajdonos. Felvették a kapcsolatot az alapítvánnyal, és először is küldtek egy tortát Klaudiának, azután pedig egy emléklapot készítettek, amin az áll, hogy ő a cukrászda örökös cukrásza. De nem érték be ennyivel: a cukrászda másik társtulajdonosa, Juhos József a kislány sajátos igényeinek megfelelő süteményt alkotott, amit róla is nevezett el.

Mivel Klaudia a betegsége miatt csak hőkezelt süteményt ehet, a K6 Piramis is ilyen

– ismertette a különlegességet Eszter. 

"Málnás fehércsokoládéból készült. A K a neve kezdőbetűjét, a 6-os szám az életkorát jelenti, a piramis pedig a süti formájára utal. Klaudia kedvenc színe a rózsaszín, ezért púderrózsaszín csokoládémázat kapott. Ez a süti mindennap szerepel a kínálatunkban augusztus 20-ig, és aki vásárol belőle, az egyben a kislányt is támogatja: a bevétel felét az alapítványnak utaljuk át. A vendégeknek tetszik a kezdeményezésünk: egymásnak ajánlják Klaudia sütijét az interneten, van, aki egyszerre tízet is vásárol belőle."

A süti Klaudiának is nagyon ízlik, de még boldogabb az örökös cukrász címmel

– mesélte a %Ripostnak% a Gyermekgyógyítók Alapítvány egy munkatársa. – Azt tervezi, hogy ha meggyógyul, cukrásznak tanul, és immár van is munkahelye. Addig is bőszen gyakorol: gyurmából készít marcipánrózsákat. A beteg gyerekeknek nagyon sokat jelent, amikor sikerül teljesíteni a kívánságukat - ami a Gyermekgyógyítók Álom Kampányának küldetése -, mert ez eltereli a figyelmüket a nehézségekről, és a tervezgetés, az öröm segíti a gyógyulást.

Szerettünk volna beszélni a kis Klaudia szüleivel, többet megtudni a gyermek állapotáról és gyógyulási esélyeiről, de a szülők mindezt családi ügynek tartják, nem akarnak a nyilvánosság elé állni. Ahhoz azonban hozzájárultak, hogy kislányuk örömét bemutassuk, hogy ez másokat is arra ösztönözzön: segítsenek, ha alkalmuk adódik rá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés