Létrehozva: 2021.02.06.

Szlávik: hatékonyság szerint nem lehet rangsorolni a vakcinákat

Nem lehet hatékonyság szerint rangsorolni a Magyarországon elérhető koronavírus elleni vakcinákat, valamennyinek rendkívül kevés a mellékhatása,

A Magyarországon alkalmazott vakcinák alig-alig okoznak helyi reakciókat, és mindegyik képes megakadályozni a súlyos megbetegedést – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Szlávik János hangsúlyozta, egyik vakcina esetében sincs több mellékhatás, mint a korábban megismert más típusú oltásoknál. Nem kell félni az oltóanyagra adott testi reakcióktól sem, azok ugyanis azt jelzik, hogy az emberi szervezet felismerte a beadott injekciót – tette hozzá.

Nagyenyed, 2021. január 21.
Egy idõs nõ megkapja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját az oltóközponttá átalakított nagyenyedi sportcsarnokban 2021. január 21-én.
MTI/Kiss Gábor

A főorvos szólt arról is, az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem napokban Magyarországra érkezett oltóanyaga úgynevezett vektorvakcina, amely egy ártalmatlan csimpánz-adenovírust használ arra, hogy az emberi szervezet koronavírusként ismerje fel.

Kiemelte, a három hét különbséggel beadott két oltást követően több mint 80 százalékos lesz a védettség, ugyanakkor szinte 100 százalékban megvédi az embereket a súlyos megbetegedéstől, a kórházba kerüléstől és a koronavírus-fertőzés miatti haláltól.

Az AstraZeneca vakcináját hűtőszekrényben lehet tárolni, ami nagyban megkönnyíti a használatát – mondta Szlávik János. Megjegyezte, néhány ország, köztük Magyarország is óvatosságból úgy döntött, hogy 65 év felett nem adja be az Astra-Zeneca-oltást. Ez azonban változhat, azzal párhuzamosan, hogy a világban egyre több ennél idősebb ember is megkapja a vakcinát – tette hozzá.

A főorvos aláhúzta, Magyarországon növekszik az oltási hajlandóság. Néhány hete körülbelül 35 százalék volt azoknak az aránya, akik biztosan beoltatnák magukat valamilyen koronavírus elleni védőoltással, ez az arány ma már több mint 40 százalék, a legnagyobb rizikójúaknál pedig még ennél is sokkal magasabb – mondta.

Szlávik János szerint a magyar lakosság 50-60 százaléka májusra megkaphatja a koronavírus elleni első védőoltást, ha megfelelő mennyiségű vakcina érkezik az országba.

1370 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 376 495 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 64 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 090 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 279 763 fő, az aktív fertőzöttek száma 83 642 főre csökkent. 3578 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 291-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 286 379 fő kapott oltást, közülük 105 242 fő már a második oltását is megkapta. Az oltás első két szakasza lezárult: az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok, bentlakásos szociális intézmények kampányszerű oltása már megtörtént. Csütörtökön megkezdődött a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása a kórházi oltópontokon és a háziorvosoknál. A szombaton érkezett AstraZeneca-vakcina első szállítmányából hamarosan megkezdődhet a 60 év alatti regisztrált krónikus betegek oltása. A nyugati vakcinákból eddig 19,7 millió adagot kötöttünk le több tízmilliárd forint értékben különböző gyártóknál (Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac), ezekből eddig csak az Pfizer és a Moderna vakcinák álltak rendelkezésre. Szombat reggel azonban az AstraZeneca első szállítmánya is megérkezett Magyarországra, amely 40 800 adag vakcinát tartalmaz, ez 20 400 ember oltására elég. Mivel a brüsszeli beszerzésből kevés vakcina érkezik és lassan, Magyarország mindent megtesz, hogy legyen elég vakcina a tömeges oltás megkezdéséhez. A nyugati vakcinákon túl 2,5 millió ember oltásához elég kínai Sinopharm oltóanyag fog érkezni a következő 4 hónapban. Oroszországból 1 millió ember oltására elég Szputnyik-vakcinát várunk 3 hónap alatt. Az első, 20 ezer oltására elég szállítmány kedden meg is érkezett. Magyarországon eddig is és ezt követően is csak olyan vakcinák kerülhettek és kerülhetnek forgalomba, amelyek a magyar hatóságok vizsgálata alapján is hatásosak és biztonságosak, és már több országban is alkalmaznak. Az oltási rendben az egészségügyi dolgozók az elsők, az ő kampányszerű oltásuk lezárult. Második körben az idősotthonok és a bentlakásos szociális intézmények oltását végezték el. Eddig összesen 82 ezer idős ember és szociális dolgozó kért és kapott oltást. Azok az idősek vagy szociális dolgozók, akik eddig nem éltek az oltás lehetőségével, de meggondolják magukat az intézmény vezetésénél kell jelezni e szándékukat. Harmadik körben, február 4-én elkezdődött a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása. Csütörtök és vasárnap között több mint 5 ezer háziorvosi praxisból 6-6 főt kórházi oltóponton oltanak be Pfizer-vakcinával, ezen felül több mint ezer háziorvos maga is beolthat 10-10 fő embert Moderna-vakcinával. Mit kell tudni a regisztrált legidősebbek oltásáról? https://koronavirus.gov.hu/cikkek/mit-kell-tudni-regisztralt-legidosebbek-oltasarol A védőoltás ingyenes és önkéntes, így mindenképpen érdemes rá regisztrálni. A védőoltásra már közel 2 millióan regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. Az oltási munkacsoport folyamatosan dolgozik, követi az oltások menetét, a várható vakcinaszállítmányokat, és felkészült a tömeges oltásokra is, ha jön elég vakcina. Minden célcsoport időben értesülni fog a rávonatkozó tudnivalókról. Attól függően, hogy mennyi vakcina áll rendelkezésre, ütemes és tömeges oltás is lehetséges. Oltópontonként számolunk a kórházi oltópontokkal, a járóbeteg-szakrendelőkkel, a háziorvosi rendelőkkel, és szükség esetén akár a szavazóhelyeket is be lehet vonni. A magyar járványügyi adatok kedvezőek, a következetes védekezésnek köszönhetően sikerült megfékezni a járványt, de több európai országban tovább nő a fertőzöttek száma, miközben kevés a vakcina. Ezért a kormány március 1-ig meghosszabbította védelmi intézkedéseket. A kormány már készül a fokozatos újranyitásra, és ehhez az emberek véleményét is ki fogja kérni egy online nemzeti konzultáción. Este 8 óra és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom van érvényben. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-minta  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra