Létrehozva: 2021.09.01.

Szlávik: a delta vírusvariáns az eddigieknél nagyobb veszélyt jelent a fiatalokra

A koronavírus delta variánsa jobban terjed és nagyobb veszélyt jelent a fiatalokra, mint az eddigi mutánsok – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.

Szlávik János hangsúlyozta: a statisztikák alapján inkább járványügyileg, mint klinikailag, de fontos a fiatalok oltása.

Hozzátette: míg a korábbi variánsok csak a tünetek megjelenése előtt egy nappal fertőznek, addig a delta variáns már az azt megelőző két napban is.

Szlávik János
Fotó: MTI

Elmondta: úgy látja, „sikk lett”, és egyre nagyobb igény van az oltásra a fiatalok körében. A szülőknek a főorvos azt javasolja, ha gyermekük akarja az oltást, akkor is adassák be neki, ha ők maguk nincsenek beoltva.

Tudatta: tíz nagyvárosban emelkedett a szennyvíz koronavírus-koncentrációja, vagyis legalább tíz nagyvárosban az elkövetkező hetekben emelkedni fognak az esetszámok. Egyelőre lassan, de jelenleg is emelkednek a számok, ugyanez történt az előző hullámban, és ezt követően berobbant a járvány – tette hozzá.

Ha az esetszámok nagyon megemelkednek, elképzelhető, hogy újra kell maszkot hordani – mondta a főorvos, hozzátéve, bízik abban, hogy lezárások, bezárások nem lesznek.

Kitért arra is, hogy Izraelből érkezett hírek szerint a három oltással beoltottak között csökkentek az esetszámok, de ez egyelőre nincs bizonyítva. Magyarországon fel lehet venni a harmadik oltást, ami egyértelműen javasolt az időseknek, az immunhiányosoknak, a daganatos betegeknek, a szervátültetetteknek vagy az olyanoknak, akik immunrendszerüket elnyomó gyógyszert szednek – fűzte hozzá Szlávik János.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre