INSIDER

Szerelméhez sietett László, amikor ledarálta a villamos – sokkoló részletek

Százak nézhették végig, amint az 1-es villamos magával vonszolt és valósággal ledarált egy 37 éves férfit csütörtök este. László éppen szerelméhez, Anetthez sietett haza, de már soha nem érkezett meg.
  • Szerző: Ripost

Miközben a főváros a Szuperkupa lázában égett, az Ajtósi Dürer sor kereszteződésénél lévő villamosmegállóban rémálomba illő események vették kezdetét.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Bors

Összezúzott álmok

Az áldozat, T. László mindenféle munkát elvállalt, hogy gondoskodjon magáról és szeretteiről. Sokáig az egyik fővárosi hajléktalanszállón lakott az élettársával, Anett-tel, de néhány hónapja életük legboldogabb közös napját ünnepelhették: beköltözhettek egy szociális bérlakásba. Tele voltak tervekkel, ám a szörnyű baleset összezúzta az álmukat.

Fotó: Bors

László csütörtök este éppen hazaindult, és a Hungária körúton meglátta, hogy beérkezett a villamos a megállóba. Mivel sietett, úgy döntött, hogy levágja az utat, és nem megy el a zebráig. Az úttesten átszaladt a szerelvényhez. Mivel a szerelvényt nem kívánta megkerülni, annak két vagonja között próbált átmászni. A járművezető ezt nem vehette észre, hiszen már sötét volt, és amúgy sem egyszerű belátni a peron teljes vonalát. A villamos a menetidőt tartva hirtelen elindult. Éppen akkor, amikor László az ütközőn átemelte a lábát. A férfi elesett, így a szerelvény alá került. Ezzel kezdődött az utóbbi évek legszörnyűbb horrorbalesete. Százak láthatták, amint a villamos közel másfél kilométeren keresztül vonszolta magával László élettelen, szétroncsolódott testét.

Fotó: Bors

Időközben többen is értesítették a segélyhívó központot. A villamost a Stadionoknál állította meg egy sínen keresztbe álló motoros rendőr.

Hozzám sietett

László élettársa, Anett képtelen felfogni a történteket.

„Boldogok voltunk, hogy végre saját otthonba költözhettünk. Laci rengeteget dolgozott, hogy minél jobb körülményt teremtsen magunknak„ – mondta a gyászoló nő. „Laci mindenben támogatott, ő nyugtatott meg állandóan, hogy a sorsunk jobbra fordul. Csütörtök este végleg megváltozott az életem. Keresem az okokat, de nem találom. Tudom, hogy hozzám sietett. Nagyon szerettük egymást, még reggel is arról beszéltünk, hogy este együtt lehetünk” – csuklott el Anett hangja, aki nem haragszik a villamosvezetőre. A sofőr sokkos állapotba került, és kérdéses, hogy mikor lesz képes újra munkába állni. A BKK mindenesetre minden segítséget megad az alkalmazottjának, és egy pszichológust is kirendelt mellé.

Sokkoló látvány

Cseh-Szakál Tibor többszörös országos táncbajnok szemtanúja volt a tragédiának.

Fotó: Bors

„Az út közepén hevert, mintha egy nagyobb állat teteme lenne, de nem hasonlított semmire„ – mondta a Borsnak Cseh-Szakál Tibor. „Alig két méterre volt tőlem, és ahogy néztem, egyre inkább tudatosult bennem a zsibbasztó felismerés, hogy ez egy emberi test. Egy test maradványa. Egy ledarált torzó. Sokkoló volt.”

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?