Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.25.

Soroksári gyilkosság: szeretője volt a futónőnek, ezt állította

Amiről eddig csak suttogtak az ismerősök, az most a bíróságon felolvasott vallomásokból egyértelművé vált. Halála előtt egy házas férfi oldalán kereste a boldogságot Gyurik Krisztina.

Tanúvallomások felolvasásával folytatódott tegnap a soroksári futónő megerőszakolásával és kegyetlen meggyilkolásával vádolt R. Szilveszter pere. A bíró többek között ismertette a vádlott édesanyjának és Kardosné Gyurik Krisztina szeretőjének nyilatkozatait.

Fotó: Bors

Egy gyilkossági ügy nyomozásának az elején ismeretlen tettes esetén minden olyan személy érdekli a nyomozóhatóságot, aki szoros kapcsolatban állt az áldozattal. Így került a látókörükbe D. Ferenc is, aki a kihallgatásai során elismerte: szexuális kapcsolat volt közte és Krisztina között. A meghallgatása során azonban tisztázni tudta magát, így az is kiderült, hogy a gyilkosság napjára nem beszéltek meg találkozót. D. Ferenc már 18 éve élt együtt a párjával, amikor Krisztinával megismerkedett. Eleinte a Facebookon vették fel egymással a kapcsolatot, aztán számot cseréltek, a viszonyuk pedig gyorsan elmélyült.

„Tudtam, hogy házas és gyereke van, de nagyon megszerettem. Sok szeretetet adott, nagyon vonzódtam hozzá” – mondta még az első kihallgatásán a férfi. A vallomása szerint a futónő általában SMS-ben üzent neki a kocogása előtt, ő pedig odament hozzá kocsival. D. Ferenc nem sokkal vallomástételei után, 2016 októberében meghalt.

Fotó: Bors

A gyilkossággal vádolt R. Szilveszter csupán egyéves volt, amikor a szülei elváltak, édesanyjával pedig Budapestre költözött. Az anya vallomásából kiderült, hogy R. Szilveszter hamar félresiklott, hatodikos koráig járt iskolába, aztán elkezdett csavarogni. Előfordult, hogy magától hazament, de a rendőrséggel is kellett kerestetni. Anyja szerint az első ügye az volt, amikor a haverjaival betörtek egy kö­zértbe. A fiatal később intézetbe is került, ahol a családja tartotta vele a kapcsolatot. Járhatott haza, de volt, hogy onnan is megszökött. Az anya utoljára 2017-ben levelezett a fiával, amikor R. Szilveszter a sopronkőhidai börtönben volt – írja a Bors.

„Nem tudom feltételezni róla, hogy embert ölt. Nem értem, hogy a fiam miképp lett ilyen ember, az egész családban mindenki tisztességes, ő ilyen egyedül sajnos„ – zárta a nő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát