Létrehozva: 2021.07.02.

Felébredt a kómából a solti baleset áldozatának neje: A kórházi ágyán közölték vele a szörnyű hírt

Megmondták a Solt melletti autóbalesetben elhunyt mentő­ápoló feleségének, hogy a férje nélkül kell tovább nevelnie három gyermekét.

Nagyszénás gyászol. Ott lakott az a háromgyermekes család, amelyik még június 24-én éppen a Balatonról autózott ha­za, amikor egy kamionnal üt­között. A mentőápolóként dolgozó D. Attila azonnal meghalt, feleségét, Ágnest életveszélyes állapotban szállították kórházba. Az asszony kómába esett, de már jobban van. Dobróka Csaba, a családapa fivére a Borsnak elmondta, Ágnes túl van az életveszélyen.

„Még egy darabig biztosan kezelésre szorul, de már a tudatánál van. Elmondtuk neki, hogy mi történt Attilával. Megviselte a testvérem, a férje halála, most a gyógyuláson kívül azzal van elfoglalva, hogy a történteket feldolgozza” – nyilatkozta Csaba, és hozzátette: a há­zaspár két, szintén kórházba került gyermeke sincs már válságos állapotban.

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A Bors megtudta: a gyerekek folyamatosan szüleiket hiányolják. Attila és Ágnes rengeteget foglalkozott velük. Az ötéves Kinga, a háromesztendős Attika és a nyolcéves Edina szinte rajongott az édesapjukért. A legidősebb testvér egyébként csak azért nem tartott a családjával, mert a kitűnő tanulmányi eredményei miatt az iskolája elvitte egy jutalomüdülésre. A kislányra jelenleg a nagybátyja, Csaba vigyáz.

A gyászoló testvér a Borsnak azt is elmondta, hogy a köztiszteletben álló Attila halála után a szarvasi mentőápolás kezdeményezésére gyűjtést indítottak a család megsegítésére.

„A tragédia nagyságán, a fáj­dalom erején enyhíteni nem tudunk, de segítenünk kell, hogy legalább a kialakult élethelyzetük ne romoljon tovább”– tette köz­zé a Facebook-oldalán Attila volt főnöke.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes anyagot találtak az ivóvizekben világszerte

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják

INSIDER

Megdöbbentő, mit mondott a karambolozó autós a földön fekvő, sérült egri motorosnak

INSIDER

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára