RETRO RÁDIÓ

Sokkoló részletek derültek ki a szegedi kettős gyilkosságról

Sokkoló részletek derültek ki a szegedi kettős gyilkosságról
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 01. 07. 14:30

Megölte két ismerősét szerdán egy szegedi férfi, a rendőrök a gyanúsítottat rövid időn belül elfogták.

Mint arról korábban a Ripost is beszámolt, megölte két ismerősét egy férfi Szegeden. A rendőröknek feltűnt a férfi zavart viselkedése, illetve, a ruházatán lévő vérfoltok. Mikor kérdőre vonták, elmondta, nem sokkal korábban megölte két ismerősét.

Az áldozatok hajléktalanok voltak – tudta meg a bűncselekmény helyszínén csütörtökön az MTI tudósítója.

Fotó: Police

A kettős gyilkosság Újszegeden, a Szegedi Csillagvizsgáló közelében, egy erdős területen történt. A közelben dolgozók szerint az egyik áldozat már évek óta a kiserdőben élt, általában másokkal együtt. A fák között két hulladékból emelt bódé áll, a környékükön használati tárgyak, a fák között kifeszített kötélen száradó ruhákkal. Csütörtök délelőtt a helyszínelést követően a földön csupán egy véres takaró jelezte, hogy korábban ott bűncselekmény történhetett.

A rendőrök megállapították, hogy a feltételezett elkövető egy szegedi kiserdőben bántalmazta, majd késsel olyan súlyosan megsebesítette a férfiakat, hogy mindketten a helyszínen meghaltak. A nyomozók a 31 éves férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Ellene több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.