Létrehozva: 2021.03.25.

Üzent a rendőrség: így védd ki az sms-ben érkező csomagküldő csalók támadását

Százával kapják az emberek az sms-eket csomagküldő szolgálatok nevében, amiket megnyitva a csalók személyes adatokra tesznek szert.

Mint arról a Ripost is beszámolt, az elmúlt napokban többen is olyan sms üzeneteket kaptak, ami csomagküldemény értesítéséről szól. Ám a linkre kattintva a weboldal nem jelenik meg, csupán a csalók töltik le az okoseszközön tárolt adatokat.

A rendőrség információi szerint a vírus a FluBot nevű malware-családhoz tartozik, amelynek első tömeges megjelenését Spanyolországban észlelték év elején.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Ott pár hét alatt közel 60 000 telefonkészüléket fertőzött meg, és így 11 millió további felhasználó telefonszámát szerezték meg jogosulatlanul. Feltételezhető, hogy a hazai eseteket a malware Spanyolországban azonosított és módosított verziója okozta.

A program fő célja a fertőzött készülékek számának növelése, illetve az azokon található adatok megszerzése, amelyeket az elkövetők további bűncselekményekhez használhatnak fel.

A rendőrség három pontban összefoglalta, hogyan lehet a legegyszerűbben elhárítani az efféle csalásokat.

  • Amennyiben csomagküldőtől érkezik SMS, gondold végig, hogy rendeltél-e egyáltalán bármit online, és azzal kapcsolatban vársz-e tájékoztatást! Ha igen, akkor is csak abban az esetben nyisd meg az üzenetet, hogyha attól a csomagküldőtől jön, akitől a megrendelt terméket várod!
  • Ha nem adtál le rendelést, töröld az üzenetet, és semmiképpen se kattints az abban szereplő linkre!
  • Ha esetleg mégis telepítetted a vírust, mielőbb végezd el a telefon gyári visszaállítását!
  • Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

    origo.hu

    Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

    metropol.hu

    „Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

    hirtv.hu

    Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

    ripost.hu

    Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

    magyarnemzet.hu

    Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

    origo.hu

    Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

    lakaskultura.hu

    Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

    ripost.hu

    Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

    ripost.hu

    Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    "Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

    INSIDER

    Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

    INSIDER

    „Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

    INSIDER

    Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

    INSIDER

    "Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

    INSIDER

    Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

    INSIDER

    Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

    INSIDER

    Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast