Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.04.

Sikerült megelőzni a járvány robbanását Magyarországon, de a szabályokat be kell tartani

A jó idő miatt egyre nehezebb lesz betartani a szabályokat, de mindenki érdeke azt diktálja, hogy maradjunk otthon.

Müller Cecília a szombati sajtótájékoztatón elmondta, hogy ismét nőtt a fertőzöttek száma, és sajnos 6 fő elhunyt. Valamennyien krónikus megbetegedésben szenvedtek. Hozzátette, már 58 személy gyógyult meg. Nő a laboratóriumi vizsgálatok száma is.

„Egy hónappal ezelőtt történt az első megbetegedések regisztrálása. Két iráni diákkal kezdődött a járvány hazánkban” – emlékeztetett a tisztifőorvos.

Az eddigi korlátozó intézkedések világviszonylatban is megfelelőek, amelyek megfelelő időben történtek. Sőt, talán valamivel korábban is, mint ahogy más országokban történt.

MTI/Bruzák Noémi

„Sikerült a robbanást megelőzni, amit a lakosok segítségével értünk el” – fogalmazott. Jellemzően 60 körül volt a napi megbetegedések száma, amely mértékletes növekedést jelent. Kontroll alatt lehet így tartani a járványt véleménye szerint.

„Újabb áldozathozatalt jelent, hogy a szép idő ellenére se menjünk ki, az egyedi szabadidős tevékenységeken túl figyeljünk a távolságtartásra. Nagyon figyeljünk erre. Tudjuk, hogy egyre nehezebb lesz betartani a szabályokat, de csak így tudjuk fékezni a járványt” – kérte Müller Cecília.

Ellenőrizni fogják az idősotthonokat

Az idősotthonok helyzetének veszélyeztetettségére külön felhívta a figyelmet, és „inkább többször mossunk kezet, mint kevesebbszer”. Az idősotthonokban fenntartják a látogatási és felvételi tilalmat.

„Szigorúan be kell tartani az irányelveket az idősotthonokban, ellenőriztetni fogom őket, mert semmiféle engedetlenség nem megengedhető a tömeges járvány határán” – mondta határozottan a tisztifőorvos.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az egyik idősotthonba bejutott a fertőzés, ezért több idős is pozitívvá vált. Az első jelzések után a helyszínen azonnali vizsgálat volt, aki nem jól érezte magát vagy súlyosabb tünetei voltak, kórházba kerültek. A rossz közérzetűeket elkülönítették.

A piacon felbukkanó tesztekről a tisztifőorvos elmondta, sok hatása igen kétséges, de folyamatosan vizsgálják a módszereket.

Müller Cecília arról is beszélt, hogy az egészségügyi tervekben pontosan meg van határozva, hogyan bővítik a kapacitásokat a jövőben. Mindezek mellett biztosítva vannak a meglévő ellátási keretek. Azt is elmondta, hogy elkezdődött a szakszemélyzet oktatása, igyekeznek, hogy a tömeges megbetegedés idejére mindenki felkészült lehessen.

További védőfelszerelés érkezik

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeletvezető tisztje szerint a határokon a helyzet normális, a kilépő oldalon Románia felé a román fél miatt van akadozás, 30-40 kocsit várnak össze.

Már több mint 12 ezer esetben rendeltek el hatósági házi karantént.

Lakatos elmondta azt is, 6 repülőgép hozott szombaton védőfelszerelést. Még délután a világ legnagyobb teherszállító gépe is megérkezik. Továbbra is szállítják ki a kórházakba a védőeszközöket és a rendőrségnek is juttatnak a felszerelésből.

„A vírus terjedésének megakadályozása mindenkinek a felelőssége” – kezdte Lakatos arra a kérdésre, tervez-e a rendőrség határozottabb fellépést a köztereken. „Eddig is próbáltunk humánus módon fellépni. De természetesen – ha kell – fellépünk komolyabb eszközökkel is. Nem a rendőröket kell kikerülni, hanem a fertőzést kell megakadályozni”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak