Létrehozva: 2019.02.26.

Siker az egészségügyben: jelentősen csökkentek a műtéti várólisták

Jövõre újabb 6 milliárd forintot fordítanak a várólisták csökkentésére, jelentette be tegnap Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere. A betegnek minden nap számít, de sajnos a világon sehol sem mûtik meg minden esetben azonnal. Magyarországon az elmúlt hat évben sikerült jelentõsen csökkenteni azt az idõt, ami a diagnózistól a tervezhetõ mûtétig eltelik.

Szerző Ripost

Hosszú éveken át borzolta a kedélyeket, hogy egyes műtétekre éveket kellett várni. A kormány 2012-ben hirdette meg a várólisták radikális lerövidítésének programját azzal a céllal, hogy nagyobb műtétekre 6, a kisebbeknél 3 hónapnál többet senkinek ne kelljen várakoznia. Azóta összesen 26 milliárd forinttal nagyobb keretet biztosított a várólistás műtétek elvégzésére, ezt toldja meg jövőre még 6 milliárd forinttal.

 

Átirányítják a  betegeket a kevésbé leterhelt kórházakba

A %Ripost% elemezte az aktuális várakozási időket, és azt találtuk, hogy – egy speciális, nemrég bevezetett műtétet, a transzkatéteres szívbillentyű beültetést kivéve – bármilyen műtétre hónapokon belül sor kerül az ország valamelyik egészségügyi intézményében. Vannak beavatkozások, amikre várni sem kell. A betegek naprakészen tájékozódhatnak és fordulhatnak olyan kórházhoz, ahol azt gyorsabban elvégzik.

„Az elmúlt öt évben 70 ezerről 28 ezerre csökkent a tervezhető beavatkozásra várók száma, és ezzel Magyarország az európai középmezőnybe került. Jelentősen csökkentek a tényleges várakozási idők is” – mondta hétfőn a miniszter.

„Különösen kiemelkedő mértékű a csökkenés a szürkehályog műtétek, valamint a csípő- és térdprotézis műtétek esetén, ahol gyakorlatilag megfeleződött a várakozási idő” – közölte korábban a %Ripost% kérdésére a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő.

 

A középmezőny elején vagyunk Európában

„Ma a legtöbbet, 126 napot a térdprotézis-műtétre kell várni, ezt követi 88 nappal a csípőprotézis-műtét” – közölte Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár. Utóbbival a várólistát vezető 15 európai ország közül Magyarország a 6. helyen áll, vagyis nálunk sokkal gazdagabb országokat is megelőzünk. Ugyanerre a beavatkozásra Lengyelországban például 444 napot kell várni, Hollandiában pedig, ahol a legjobb a helyzet, 50,5 nap az átlagos várakozási idő. A térdprotézis-műtétet tekintve a 8. helyen állunk, Lengyelországban 566 napot kell várni rá, a legkevesebbet, 53 napot pedig Dániában.

Van, amire 8 napot sem kell várni

Magyarországon a legkevesebbet, legfeljebb nyolc napot a gerincsérvműtétre és bizonyos nőgyógyászati beavatkozásokra kell várakozni.

A %Ripost% utánanézett: a legtöbben csípő- és térdprotézis-műtétre, szürkehályog műtétre, diagnosztikus szívkatéterezésre és coronaria stent beültetésre várnak, az utóbbi három beavatkozást a legtöbb helyen három hónapon belül elvégzik.

 

Nyilvános és követhető a várólista
2012 óta jogszabály írja elő, hogy a műtéti várólistákat országosan és egységesen kell kezelni, naprakészen nyilvántartani és ezt nyilvánosan elérhetővé tenni. Az online központi rendszernek a kórházak naponta jelentik az adatokat. A várólistából tudható, mely műtétre hol mennyit kell várni, és hány beteg várakozik az adott beavatkozásra a kérdéses kórházban. Ténylegesen azonban jóval hamarabb is sor kerülhet a műtétre, hiszen az egészségügyi intézmények oda irányítják a beteget, ahol kevesebbet kell várnia. A betegek az esetazonosító számukkal megnézhetik, mikorra várható a műtétük.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár