RETRO RÁDIÓ

Sárvári tragédia: megrázó részletek a hároméves kislány utolsó perceiről

Fontos, hogy tiszta legyen a medence vize.
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 18. 07:30

A gyermek egy óvatlan pillanatban elszaladt pakolászó édesanyja mellől, a tragédia pedig perceken belül bekövetkezett.

Megrázó részleteket tudott meg a Blikk a hároméves kislány halálával kapcsolatban, aki a sárvári gyógyfürdő hullámmedencéjébe fulladt.

A gyermek a szüleivel és a testvérével érkezett az uszodába, ám a tragédiát megelőző pillanatokban – eddig nem ismert okból – elkeveredett mellőlük. A pici utolsó perceit kamera is rögzítette: a felvételen jól látszik, hogy elindul a víz felé, majd legalább másfél percig küzd, hogy fent tudjon maradni a felszínen, ám végül elsüllyed. A kislány közelében több felnőtt is karnyújtásnyira volt, mégsem segített neki senki sem. Ennek oka nem feltétlenül a nemtörődömség, sokkal inkább az, hogy a filmekben látottakkal ellentétben a fuldoklónak a legtöbb esetben nincs ereje segélykiáltásra, de még kapálózásra sem.

Úgy tudni, volt egy férfi, aki hosszan nézte a gyerek küzdelmét, a lábával még meg is bökte, mégsem tett semmit sem. Lehet hogy lefagyott hirtelen, és fel sem fogta, mi történt a szeme előtt. A lap információi szerint a férfit a rendőrség is meg akarja hallgatni.

Amint a gyermek édesanyja észrevette, hogy eltűnt a kislánya, azonnal a keresésére indult, ám rossz irányba ment. Kétségbeesésében az úszómesterhez fordult, akivel együtt találták meg a mozdulatlan kislányt.

„Azonnal kihúzták, még egy fürdőző nő is segített, hogy egyetlen pillanatot se vesztegessenek el, és az úszómester megkezdte a gyerek újraélesztését. Tényleg mindent megpróbált a kollégáival együtt, aztán jöttek a mentők, végül a mentőhelikopter vitte el. Soha nem felejtem el a szülők arcát, ahogy nézték a gyermekük életéért folytatott emberfeletti küzdelmet” – idézte fel a drámai pillanatokat egy szemtanú. A kórházban már nem tudtak segíteni a kislányon, az a körülbelül három perc, amit a víz alatt töltött, végzetesnek bizonyult.

„Nagyon kevés olyan gondos és odafigyelő házaspárt ismerek, mint a meghalt kislány szülei” – kezdte la gyászoló család egyik ismerőse. „Pokolian összetörtek a gyászban, az édesanya még a házba sem tudott többé hazamenni, ahol ez idáig éltek. Nekik tényleg minden gondolatuk a gyerekek körül forgott” – árulta el.

A gyógyfürdőben belső vizsgálatot tartottak, amelynek már eredménye is van.

„Részünkről minden szakszerűen, a szabályok betartásával történt. Az úszómesterek helyesen jártak el, és tényleg mindent megpróbáltak, hogy megmentsék a kislány életét” – közölte Vajtko Tibor létesítményigazgató.

A Bors információi szerint a K. család egy kis dunántúli településen él. Ismerőseik példás szülőként jellemzik a há­zaspárt, Zsanett és György még a közösen üzemeltetett panzióját is a két kislányáról nevez­te el. A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a tragédia körülményeit.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.